II. rész - 8. fejezet (Egy új barátság kezdete)

II. rész

Feltépett sebek

8. fejezet

Egy új barátság kezdete

Napjaink Szöulját a zsúfolásig megtelt utcákon munkába rohanó emberek, a közlekedési szabályokra fittyet hányó autók és a város zajai töltik meg élettel. Mialatt a reggeli napsugarak bátortalan kísérletet tesznek a különböző cégek főhadiszállását jelentő monumentális épületek megvilágítására, borús esőfelhők kezdenek el gyülekezni a város felett, sajátos szürkeségbe borítva a várost. A lassacskán egyre felerősödő szél által hajtott felhők hamarosan a napsütésre vágyakozók utolsó reményét is elvették a csapadékmentes időjárástól, és pár pillanat múlva már óriási cseppekben szakadni kezdett az eső.

Taeyeon a munkahelyére tartott éppen, mikor az épphogy kinyitott esernyőjét egy erősebb széllökés szinte kicsavarta kezéből, teljesen kifordítva az ernyő bordáit, felfelé álló tölcsért képezve az áthuzatból. Az esernyő teljesen megadta magát, nem engedett a lány erőtlen próbálkozásainak, így Tae pillanatok alatt bőrig ázott, pedig már csak néhány méterre volt a LeeTech irodaépületétől, ahol dolgozott.

Ahogy belépett az irodaházba, csuromvizes gallérját nyakába húzva igyekezett minél előbb a lifthez érni, miközben egyik kezében táskáját, másikban pedig a használhatatlanná vált esernyőjét szorongatta. Tekintetét a földre szegezve próbálta elkerülni a többi ott dolgozó pillantásait, akik azonban ügyet sem vetettek a bőrig ázott lányra. Amikor megnyomta a lifthívót, a megszokott hangjelzés kíséretében azonnal ki is nyílt a liftajtó. „Mára úgy tűnik, ellőttem a szerencsémet” – gondolta Taeyeon, és beszállt a felvonóba. Örömmel nyugtázta, hogy senki más nem volt odabenn, és rögtön meg is nyomta a legfelső szintre utaztató gombot. Mielőtt azonban bezáródott volna az ajtó, valaki hirtelen ott termett, és kezeivel megakadályozta, hogy elinduljon a lift felfelé. Tae ekkor felpillantott, és meglátta, hogy Jiyeon volt az, aki beszállt mellé. Jiyeon az elmúlt tíz évben csinos, vonzó nővé cseperedett, és Onew titkárnőjeként dolgozott már évek óta. Nagyjából egyszerre kerültek a LeeTech vállalathoz Taeyeonnal, aki egykoron szintén adminisztratív tevékenységet folytatott, azonban mára már marketing menedzseri feladatokat látott el.

– Úgy látom, mióta megkaptad az új pozíciódat, már nem jársz be időre dolgozni. Attól, hogy Onew kivételezik veled, nem kellene rossz példát mutatnod a többieknek! – szúrta oda sértődött hangon a néhány aktát cipelő Jiyeon a tetőtől talpig vizes Taeyeonnak, aki csúnyán köhögni kezdett.

– Tegnap éjjelig dolgoztam a kiemelt projekten, és kicsit elaludtam – mentegetőzött Tae szinte fuldokolva, bár nem tartozott elszámolással a főnök titkárnőjének.

– Ráadásul hogy nézel ki? Csurom vizes vagy, mintha a kútból húztak volna elő! – mondta Jiyeon mintha meg sem hallotta volna Tae válaszát.

A felvonó éles hangon jelezte, hogy megérkeztek a céljukhoz, a legfelső szintre, ahol Onew elnök irodája is volt. Habár az egész épület a legmodernebb és a legújabb trendnek megfelelő berendezésekkel volt felszerelve, az „elnöki szinten”, ahogy a dolgozók nevezték egymás között, hi-tech elektronikai eszközök és ultramodern bútorzat fogadta az ide látogatókat. Tae és Jiyeon már megszokta a látványt, de annak, aki először jár itt, biztosan tátva marad a szája a lenyűgöző gazdagságtól. Jiyeon elfoglalta a helyét a recepción, Tae viszont a központi szobából nyíló egyik irodába lépett be. Az irodában három asztal volt, de eddig Taeyeonnak csak egyetlen szobatársa volt, egy Seohyun nevezetű lány.

Taeyeon arcán még mindig látható volt a tíz évvel ezelőtti robbanás nyomán megmaradt heg, és gyermekének elvesztése, valamint az a tudat, hogy többé nem lesz lehetősége szülni, meglehetősen visszahúzódóvá tette. Talán egyetlen dolgozó volt, aki még nála is csendesebb és mások számára jelentéktelen volt, az pedig Seohyun. Seo minden reggel elsőként érkezett munkába, és utolsóként távozott onnan. Még Tae-vel is keveset beszélt, másokkal viszont még annyit sem. Jiyeon kifejezetten nem kedvelte egyik lányt sem, de talán Seohyun volt az, aki a leginkább ellenszenves volt számára. Szürke egérnek hívta, amikor kevésbé akart bántóan szólni hozzá, de igazság szerint nagyon találó elnevezés volt Seohyun számára. Ő volt az, aki az Onew által csapatépítés címszó alatt elrendelt kötelezően közösen töltött ebédszünet alatt az észrevétlenségbe merülve falatozott, soha egyetlen témához sem szólt hozzá, de a többiek sem törődtek vele igazán. Taeyeont kedvelte, igaz, ez mindössze abban mutatkozott meg, hogy vele váltott néhány szót alkalomadtán valami semleges témáról, például az időjárásról. Amint Seo meglátta a még mindig vizes Tae-t, ezért is szólította meg.

– Esik az eső? – kérdezte bátortalanul halkan.

– Igen, az előbb kezdett rá. Jaj, míg el nem felejtem! Hoztam neked valamit! – kapott észbe Taeyeon, és elővett a zsebéből egy kissé nedves, zsinórszerű valamit, majd Seohyun kezébe adta.

– Kamsahamnida! – köszönte meg zavarában Seo, de hirtelenjében fogalma sem volt, mire való a váratlan ajándék.

– Ez egy olyan madzag, amit a szemüveged szárára erősíthetsz, és így a nyakadba akasztva hordhatod a szemüveged! Megfigyeltem, hogy csak gépeléshez használod, és amikor leteszed, állandóan keresgélned kell. Mostantól mindig ott lehet a nyakadban, így arra gondoltam, ez hasznos ajándék lenne a számodra! – mosolygott Tae, és közben ráerősítette a madzagot Seo szemüvegére.

– Ez nagyon szép! Hozzám még senki sem volt ilyen kedves, nem is tudom, mit kell ilyenkor mondani... De milyen alkalomból kaptam? – igazította meg a copfban összekötött haját Seohyun, és hálás tekintettel Tae-re nézett.

– Szerintem a hasznos ajándékokhoz nem szükséges alkalom. Örülök, hogy tetszik, használd egészséggel! – mosolyogta Taeyeon, és végre levetette kabátját, és felakasztotta száradni.

Taeyeon alig helyezkedett el az asztalánál, ahol káosznak tűnő rendetlenségben hevertek szanaszét a papírok, Jiyeon rontott be kopogás nélkül az irodába, de megállt az ajtóban. A két lány már hozzászokott Jiyeon stílusához, így meg sem lepődtek azon, hogy úgy közlekedik fel s alá, mintha ő lenne a cég tulajdonosa.

– Még nincs itt? Arról volt szó, hogy ma reggel fog kezdeni az új lány... – bosszankodott Jiyeon, mire Tae és Seo előbb egymásra, majd mindketten a titkárnőre néztek.

– Milyen új lány? – bökte ki végül Tae.

– Nem is tudtok róla? Nekem tegnap szólt Onew elnök, hogy új szobatársat kaptok! – hangoztatta gúnyos dicsekvéssel Jiyeon.

– Akkor elpakolok az asztaláról – kelt fel a helyéről Seohyun, és a harmadik íróasztalon lévő papírokat kezdte el rendezgetni.

– Helyes, pakold csak el! Heh, kíváncsi leszek, az új lány hogy fog kijönni veletek, ebben az irodában rosszabb a hangulat, mint egy apácazárda elkülönített szobájában! – nézett körül Jiyeon, majd kiment az irodából és határozottan becsukta maga mögött az ajtót.

Néhány perc múlva Tae és Seo kopogást hallottak, majd egy tetőtől talpig pink színű ruhába öltöztetett, mosolygós lány lépett be az ajtón. Hosszú hajában masnis fejpánt, ruháját szívecskék borították mindenütt.

– Sziasztok! A nevem Tiffany, de szólítsatok csak Fany-nak! Úgy örülök csajszik, hogy együtt fogunk dolgozni! Szeretném, ha mi hárman lennénk a legjobb barinők a világon! Mit szóltok hozzá? – mutatkozott be az új lány, akinek még a szemei is mosolyogtak, és áradt belőlük a vidámság és az életigenlés. Tae és Seo újfent egymásra néztek, majd üdvözölték a jövevényt.

– Szia! Taeyeon vagyok, ő pedig itt Seohyun. Örülünk, hogy megismerhetünk téged! – válaszolta Tae, mire Tiffany örömében tapsolni kezdett, és plüssállataival elfoglalta az üresen lévő íróasztalt.