I. rész - 5. fejezet (Szertefoszlott álmok)

I. rész

Tíz évvel ezelőtt

5. fejezet

Szertefoszlott álmok

Amikor a kikötő felett leszállt az éj, a nemrég a környéket még teljesen ellepő sirályok egyik pillanatról a másikra felszívódnak. A munkások és a madarak után maradó szemétnek a kültéri lámpák pislákoló sárga fényei ajándékoztak árnyékot, amelyektől, úgy tűnt, mintha mozogtak volna. A távolból felbúgott néhány hajókürt, amelyek visszhangja akadálytalanul verődött vissza a raktárépületek falain.

Az egyik emeletes raktárépület előtt egy ütött-kopott, egykor talán vajszínű furgon parkolt világítás nélkül. Shindong ült a volánjánál néma csendben. A többiek előtt próbálta idegességét leplezni, de amikor így most egyedül maradt, minden kis zajra felkapta a fejét, és egyfolytában a környéket pásztázta a tekintetével.

− Shindong! – figyelt fel egy halk sustorgásra, amitől váratlanul izzadni kezdett, és szíve majd kiugrott a mellkasából. Mindkét kezével megragadta a kormányt, és az arcát azok mögé rejtve fürkészte a hang forrását.

− Shindong! – hallotta ismét, s ekkor már szinte remegett a félelemtől, majd visszafogott, de határozott dörömbölést hallott a furgon hátsó ajtajánál. Amikor belenézett a visszapillantó tükörbe, meglátta Taeyangot, aki széttárt karjaival kérdezte, miért nem válaszol a hívására. Shindong ekkor megnyugodott, és kiszállt a kocsiból.

− Mi a fészkes fenét csináltál? És ha zsaru lettem volna? – mérgelődött Taeyang.

− Nem vagy normális, azt hittem, itt helyben szörnyethalok! – legyintette fültövön Shindong Tayeyangot, majd ő is suttogva folytatta – Minden a terv szerint megy? – kérdezte azután.

Taeyang egy közepes méretű, de annál nehezebbnek tűnő dobozt tett be az autó hátuljába, és annak súlya halk nyögésre késztette, de közben válaszolt is a feltett kérdésre:

− Siwon most szereli fel a dinamitot a csajokkal, nemsokára végzünk. Légy készenlétben!

A raktárépület belsejében a fal mellett egy régi lépcső vezetett fel az irodába, amelynek a lábánál Yoona és Taeyeon pakolták dobozokba a számítástechnikai alkatrészeket, Siwon pedig az emeleten bíbelődött a robbanószer előkészítésével.

− Ha ennek vége lesz, nem akarok többé ilyen dolgokban részt venni! Egyre veszélyesebb lesz, és nem akarom, hogy a gyermekem apa vagy anya nélkül nőjön fel. Ő nem élhet majd így, mint ahogy mi! – mondta Taeyeon, miközben gondosan leragasztotta az egyik telerakott doboz tetejét.

− Szerinted Siwon ennyinél meg akar majd állni? – kérdezett vissza Yoona, és megfogta a dobozt, hogy kivigye Taeyanghoz.

− Hogy érted ezt? – értetlenkedett Tae.

− Siwon nem az a fajta srác, aki beéri a középszerűvel, ő a legjobbat érdemli... Nem tudom elképzelni őt egy átlag családapaként. Szerintem hosszú távon megfulladna ettől az élettől, hiányozna neki az izgalom, a veszély. Ő erre az életre született, és baromi jól is csinálja – magyarázta pakolás közben Yoona, mire Taeyeon arcára egyszerre döbbenet ült ki.

− Yoona... Neked tetszik Oppa? – kérdezte meg nyíltan.

Yoona ettől a kérdéstől összerezzent, de mielőtt bármit is válaszolhatott volna, Siwon jelent meg a lépcső tetején, és a lépcsőfokokat párosával szedve sietett feléjük.

− Jól van, nemsokára robbanni fog a dinamit, ne ijedjetek meg. Bár még nem csináltam ilyet, de a srác szerint, akitől szereztem, nem lesz nagy robbanás. Habár fura, olyan, mintha még reggel valahogy másmilyenek lettek volna a töltetek... – mondta a fiú, majd ő is megfogott egy előkészített dobozt.

− Ugyan, mitől lennének másmilyenek? Csak képzelődsz, inkább segíts ezt kivinni! – mondta idegesen Yoona, miközben egy nagyobb dobozra mutatott.

− Rendben. Szívem, mindjárt visszajön egyikünk segíteni, pár perc, és vége lesz ennek! – kacsintott Siwon, majd miután Tae némán bólintott egyet, Yoonával felkaptak egy-egy nagyobb dobozt, és elindultak vele Taeyang felé.

Mikor Siwon és Yoona kettesben maradtak, a lánynak eszébe jutott a titokzatos Sunbae, akinek az útmutatása szerint bekente egy rendkívül gyúlékony anyaggal a dinamitokat, hogy nagyobb robbanóereje legyen azoknak, és attól az állaguk megváltozott. Tudta jól, hogy elérkezett a pillanat, hogy megtegye, amire vállalkozott.

− A ma éjjel után megváltozik minden, nem igaz? – szólalt meg egyszerre Yoona, de inkább úgy tűnt, mintha magában beszélne.

− Így van, Szöulban új életet fogunk kezdeni! – helyeselt Siwon.

− Mit fogunk ott csinálni? Egyikünknek sincs végzettsége, sem szakmája, máshoz nem értünk, csak ehhez... – akadékoskodott a lány.

− Lesz elég pénzünk, hogy egy normális helyen éljünk, ahol végre nem kell minden nap bujkálnunk, és Taeyeonnal kereshetünk valami tisztességes munkát! – fújtatta Siwon, miközben a nehéz dobozt letette a többihez.

A fiú szavaitól Yoona szoborrá dermedt. Siwon tényleg Taeyeonnal képzeli el a jövőjét, és esze ágában sincsen a régi terveiket követni. Amikor Yoona elszökött otthonról, azért tette, mert vonzotta az az életforma, ami a bandák életét jellemezte. Idővel rá kellett, hogy döbbenjen, ez az életstílus sokkal nehezebb, mint el tudta képzelni, de Siwon meggyőzte arról, hogy hihetetlen gazdagság vár majd rájuk idővel, csak keményen kell dolgozniuk. Most viszont úgy tűnik, Taeyeonnak igaza volt, és Siwon inkább feladná korábbi céljait, mintsem folytatná a megkezdett útjukat, aminek a végén a gazdagság és jólét áll.

− Megyek, segítek Unnie-nak! – mondta végül Yoona, de arcáról közöny és fásultság tükröződött.

− Jól van, én addig Taeyanggal pakolok. Siessetek, és ne menjetek közel a dinamithoz, nemsokára robbanni fog! – intette óvatosságra a fiú, de Yoona csak ennyit válaszolt:

− Tudom.

Amikor Yoona visszaért Taeyeonhoz, nem a legjobb barátnőjét látta pakolni, hanem egy akadályt, aki az útjában áll az álmai megvalósulásához. Amikor Tae meglátta őt, mosolyogva szólította meg:

− Kész vagyok, már csak ezeket kell kivinnünk!

Yoona komor tekintettel mérte végig a lányt, majd így szólt:

− Siwon szerint valami baj van a dinamittal, és kérte, hogy nézzük meg, minden rendben van-e vele...

− Igazán? – csodálkozott Tae – Furcsa, eddig sosem engedte, hogy robbanóanyaghoz nyúljunk...

− Most nem érünk rá erre, gyere, sietnünk kell! – fogta meg Tae karját Yoona, és pár pillanat múlva már fel is mentek a lépcsőn.

Yoona kinyitotta az iroda ajtaját, ahol a bomba a széfre erősítve várakozott, hogy darabokra szaggathassa azt. Mikor Tae belépett az irodába, Yoona hirtelen rácsukta az ajtót, és a rajta lévő retesszel be is zárta. Taeyeon mikor ezt meghallotta, megfordult, és ki akarta magát szabadítani, de a zár nem engedett.

− Yoona! Yoona, mit csinálsz? Engedj ki! – kiabálta kétségbeesetten Tae.

− Bocsáss meg, de nem engedhetem, hogy gyereket szülj Siwonnak... akkor végleg elveszíteném... – válaszolta rezignáltan Yoona az ajtó másik végéről.

− Yoona! Nyisd ki az ajtót, mindjárt fel fog robbanni a bomba! – dörömbölt sírva Taeyeon, de az ajtó zárva maradt.

− Ég veled, Unnie! Ha hiszed, ha nem, tényleg sajnálom, hogy így alakult... – válaszolta Yoona, és elindult lefelé a lépcsőn.

Taeyeon egyfolytában Yoona nevét kiabálta, de semmilyen válasz nem érkezett. Ekkor meghallotta, hogy a gyújtószerkezet működésbe lépett, és tudta jól, hogy két-három másodperce van a robbanásig. Lepergett előtte az egész élete. Látta szüleit, ahogy egy hétvégi ebédnél vidáman falatoznak, látta Zelot, ahogy óvodába kísérte. Eszébe jutott, mikor Siwon először megcsókolta, majd az az érzés, mikor megtudta, hogy gyermeke fog születni tőle. Aztán látta maga előtt Yoona arcát, mielőtt rázárta az ajtót...

Ekkor hatalmas robbanás rázta meg a raktárt. A sötét éjszakában felcsapó, hatalmas lángoszlop célkeresztként jelezte a betörők helyzetét, és iszonyatos robaj kísértében elkezdte felemészteni az épületet. A furgonnál lévő három fiú ijedten nézett a lángokban álló raktárra, amelynek a tetején egy hatalmas lyukból repkedtek szét a szilánkok és mindenféle dolog szerteszét. Siwon azonnal rohanni kezdett a tűz felé.

− Taeyeon! Yoona! – kiabálta a törmelékek és tűznyelvek között, és az egyik leeső gerenda alatt meglátott valakit. Siwon lélekszakadva rohant oda, Taeyang is megérkezett közben.

− Yoona! – ordította Taeyang, mikor meglátta, hogy ki fekszik előttük.

− Szabadítsuk ki! – kiáltotta Siwon, és Taeyang rendkívüli erejét bevetve arrébb tolta a gerendát, hogy ki tudják szedni Yoonát, akit Siwon azonnal ébresztgetni kezdett.

− Yoona! Éledj fel, kérlek! Hol van Tae? Hol van Taeyeon? – kiabálta.

− Unnie... – sírta el magát Yoona.

Siwon kétségbeesetten nézett fel az emeletre, vagy pontosabban annak helyére, ahol nemrég még a széf és az iroda állt, azonban most mindenütt tűz- és törmelék borította.

Ekkor Shindong rohant be hozzájuk, és a félelemtől remegve, idegesen kiabálta:

− Azonnal el kell tűnnünk, jön a rendőrség!

I. rész - 4. fejezet (Murder Kombat)

I. rész

Tíz évvel ezelőtt

4. fejezet

Murder Kombat

Onew nem az átlagos tizenhat évesek életét élte. Édesapja egy híres szöuli mamutcég tulajdonosa volt, amelynek az egész ország területén, így Incshonban is voltak leányvállalatai. Már egészen kisgyermekkora óta Korea legnívósabb ajánlóleveleivel rendelkező magántanárai nevelték, a legdrágább és legjobb minőségű ruhákban járt, gyakorlatilag nem volt olyan dolog, amit nem kapott meg. Ennek ellenére mindenki határtalanul szerény és becsületes fiúnak ismerte, akinek már ilyen fiatalon határozott elképzelései voltak a jövőjéről. Tudta jól, hogy az ölébe hullott anyagi javakért édesapja egész életében keményen dolgozott, és még most is azt teszi, pedig már két szívinfarktusa is volt csak ebben az évben. Sokat utaztak a leányvállalatok ellenőrzése miatt, és minden városban egy hatalmas luxusvillában hajthatta álomra fejét a család.

Onew a legjobban Incsonba szeretett jönni, mert itt volt egy játékterem, ahol először érezte életében, hogy elvegyülhet a többi gyerek között. Ezért volt az, hogy minden alkalommal ellátogatott ide, mikor éppen ebben a városban tartózkodtak. Általában egyedül szerette itt tölteni az idejét, ahol hódolhatott nagy szenvedélyének, a „Murder Kombat” nevű kétszemélyes verekedős játéknak. Ezúttal azonban társasága is akadt, a nála négy évvel fiatalabb szomszédlány, Jiyeon személyében.

Jiyeon hálószobaablaka Onew-ék portájára nézett, és a lány minden éjjel csodálattal tekintett arra az elképesztő gazdagságra, ami a szomszédságból áradt. Minden alkalommal, mikor Onew megjelent Incshonban, megállíthatatlanul kereste a fiú társaságát, hogy minél többször játszhasson a kertjükben, minél gyakrabban kóstolhassa meg a legfinomabb ételeket, amit komornyikok szolgáltak fel. Jiyeont teljesen elvarázsolta és magával ragadta ez az életforma, azonban sosem tartott örökké, hiszen Onew alig pár napot töltött itt évente.

Onew és Jiyeon ez alkalommal is együtt töltötték a napot, és késő este volt már, mikor beértek a játékterembe, ahol az összes gépnél, amelyiken a „Murder Kombat”-ot lehetett játszani, foglalt volt mind a két hely, leszámítva a bejárati ajtóhoz legközelebbit, ahol Zelo küzdött a mesterséges intelligencia ereje ellen, de közben percenként a bejáratot figyelte.

– Ajh, úgy látom, minden gép foglalt, nem tudunk ketten játszani! – sóhajtott fel bosszúsan Jiyeon.

– Ennél itt csak ez a fiú játszik egyedül – mutatott Onew a pont rájuk néző Zelora.

A két jövevénynek több sem kellett, és már oda is siettek Zelohoz.

– Szia! Meddig szeretnél még ennél a gépnél játszani? – kérdezte illedelmesen Onew.

– Várok valakit, nekem ez a gép kell, mert közel van a bejárathoz. Menjetek máshová! – intette le őket Zelo, és a biztonság kedvéért újra megnézte, hogy nem-e Krystal lépett be az ajtón, de megint nem ő volt az.

– Idefigyelj, te kis taknyos! Hordd el magad, amíg nem kapsz két nagy pofont! – kiabálta túl a gépek csipogását Jiyeon, de Onew hamar lecsitította.

– Semmi szükség erre! Mit szólnál ahhoz, ha játszanánk egy meccset, és amelyikünk nyer, itt marad? – ajánlotta fel diplomatikusan Onew.

Zelo végigmérte a fiút, majd nevetve válaszolt:

– Én ezen a játékon nőttem fel, szinte minden rekordot én tartok itt... gyere, ha laposra akarod magad veretni, meghívlak!

Onew mosolygott egyet, majd elfoglalta a helyét, és elkezdődhetett a virtuális küzdelem. Jiyeon karba tett kézzel, sértődött arckifejezéssel nézte végig, ahogy mindkét fiú kiválasztotta a karakterét, majd ahogy a két dimenziós ütlegelés elkezdődött.

– Meddig tart egy játék? – kíváncsiskodott Jiyeon még mindig duzzogva.

– Három menet van, kettőt kell megnyerni a győzelemhez – világosította fel Zelo a lányt, de közben már koncentrált a képernyőre, hiszen másodpercek voltak hátra a kezdéshez.

Az első összecsapás alig néhány másodpercig tartott, Zelo könyörtelen támadással terítette le Onew karakterét, és amikor ez megtörtént, diadalittasan ellenfelére nézett:

– Esélyed sem volt! Úgy látom, gyakorolnod kell még! – vigyorogta Zelo.

– Kicsit be vagyok rozsdásodva, meg én számítógépen szoktam játszani, furcsa az irányítása – mentegetőzött Onew, mire Zelo gyermeki őszinteséggel kérdezett vissza:

– Neked van saját számítógéped?

– Nem is egy van neki! – szólt közbe Jiyeon.

– Igazából egy van, a többi apukámé – vallotta be Onew.

– Holnap nekem is lesz, miután a nővéremék hoznak a LeeTech raktárból ma éjjel... – szólta el magát Zelo, és azonnal a szájára tapasztotta a kezeit.

Onew azt hitte, rosszul hallotta, hogy az apja raktárának nevét hallotta, és rákérdezett:

– Mit mondtál? – kérdezte tágra nyílt szemekkel.

Zelo erre hirtelen rohanva otthagyta őket, mintha puskából lőtték volna ki, és mielőtt Onew és Jiyeon felocsúdtak volna, eltűnt a szemük elől.

– A ti raktáratokat fogják kirámolni ma éjjel? – foglalta össze Jiyeon, amit hallott.

– Oda kell mennem! – közölte Onew.

– Nem mehetsz oda, inkább hívd apádat, vagy a rendőrséget! Ez nem a te dolgod! – mondta Jiyeon, de Onew hajthatatlan volt.

– Sem az apám, sem a rendőrség nem hinne nekem, meg különben is, az is lehet, hogy a fiú csak nagyot akart mondani...

– Nekem egyáltalán nem úgy tűnt, mintha csak kitalálta volna – fintorgott Jiyeon.

– Akkor is oda kell mennem, hogy megbizonyosodjam róla – válaszolta Onew, majd mindketten kimentek a játékteremből, és a város másik végén lévő raktár irányába indultak.

Zelo négy utcával arrébb, lihegve kereste elő a már éjszakába fordult sötétségben nővére számát a telefonjából, és hívni próbálta, de a telefonja már ki volt kapcsolva. Még megpróbálta vagy kétszer, de a reakció ugyanaz volt. Ezután próbálta Siwont, majd a többieket elérni, de az ő készülékük is ki volt kapcsolva a tervnek megfelelően.

– Most mit csináljak? Fogalmam sincs, hol van az a hülye raktár. Ezért milyen szidást fogok kapni... – támaszkodott a közeli falhoz tanácstalanul, majd pityeregni kezdett, de egy ismerős hang megszólította, és abbahagyta a sírást.

– Azt hittem, te sosem szoktál sírni – mondta a csilingelően vékony hang, melynek Krystal volt a tulajdonosa.

– Te itt? Nem tudod, hol van a LeeTech raktár? – kérdezte egyből a lányt Zelo, de a válasz, amit Krystaltól kapott, mindennél jobban meglepte.

– Ne aggódj, minden rendben lesz, Sunbae már gondoskodott a Bam haneul-ról...

I. rész - 3. fejezet (Az utolsó nap a felnőtté válás előtt)

I. rész

Tíz évvel ezelőtt

3. fejezet

Az utolsó nap a felnőtté válás előtt

Zelo ki nem állhatott iskolába járni. Tanárai szerint éles eszű, de a tanuláshoz lusta, ugyanakkor kezelhetetlenül arcátlan, a szabályokkal direkt teljes egészében szembemenő, neveletlen kölyök volt. Igazi barátai nem nagyon voltak, inkább alkalmi haverok, akik éppen csatlakoztak az aktuális csínytevéséhez, de előbb-utóbb mindegyikük elpártolt mellőle. Újabban már szinte naponta behívatta az igazgató az irodájába, hogy számon kérje egy tiszteletlen beszólás, egy verekedés, vagy egy garázda tette miatt. Minden alkalommal kérdőre vonják tettei okáról, de olyankor Zelo csak flegmán megvonja a vállát, és a kérdés megválaszolatlanul marad.

Ma éppen azért kellett raportra mennie a még csak tizedik esztendejét épp betölteni készülő fiúnak, mert kiszúrta az egyik tanító autójának kerekeit. Ezúttal az indoka is megvolt, imponálni akart vele az egyik osztálytársának, egy Krystal nevű lánynak. A titokzatos, magának való Krystal két évvel idősebb volt nála, de másfél évet Amerikában töltött még az iskolai tanulmányait megelőzően, és hasonlóképpen nem találta helyét az osztályban, mint Zelo. A fiú ismét hatalmas szidást kapott, és megfenyegették az intézményből történő elbocsátással is, de az esetet követően először látta Krystalt mosolyogni, és úgy érezte, ez minden mást megért neki.

Éppen végzett az igazgató irodájában, mikor megcsörrent a Siwontól kapott telefonja. 

− Mi az, Noona? – szólt bele a készülékbe unottan.

− Szia Zelo! Jaj, remélem, nem órád van éppen, nem akarlak tanulás közben zavarni... −  jutott eszébe Tae-nek.

− Most éppen nem – nézett a fiú a háta mögé, ahol az igazgató már magára csukta az irodája ajtaját.

− Akkor jó. Tudom, hogy mindig ezzel nyaggatlak, de tanulnod kell, és hálát adnod, hogy nem árvaházban kell élnünk. Hidd el, ez az egyetlen kiút a helyzetünkből! – mondta gondoskodó hangnemben Taeyeon, de Zelo közbeszólt:

− Ne már, Noona! Ezért hívtál fel? – kérdezte a fiú, majd meglátta a folyosón, hogy Krystal épp felé tart, és így folytatta – Ne félts te engem, tudok én magamra vigyázni!

−  Tudom, Dongsaeng... épp attól féltelek, hogy olyanná válsz, mint amilyenek mi, a Bam haneul tagjai lettünk – válaszolta Tae egyre elhalkulóbb hangon – Valamit muszáj elmondanom neked, ha találkozunk. Ne felejtsd el, hogy mit beszéltünk meg a ma estéről!

− Noona, állandóan ezt hajtogatod, persze, hogy nem felejtettem el, de most mennem kell, este találkozunk! Nincs szükségem rád ahhoz, hogy emlékezzem! – mondta Zelo, majd letette a telefont, hogy szóba elegyedjen Krystallal.

− Azért mondogatom, mert szeretlek, te kis hülye! – sóhajtotta Tae, de tudta, hogy öccse már nem hallotta.

Zelo még nem találkozott senkivel alig megkezdődött életében, akire olyan szívesen gondolt, mint Krystal. Jóleső érzés volt látnia ébenfekete haját, és ragyogó csillagszemeit, és mindig élére vasalt uniformisban jött suliba, amit a gondoskodó anyai kezek simítottak ilyenné.

– Nagyon megszidtak odabenn? – szólította meg Krystal a fiút.

– Á, csak a szokásos – legyintett Zelo.

A lány erre mosolygott egyet, majd továbbhaladt volna, de a fiú nem akarta ennyiben hagyni a beszélgetést.

– Mit csinálsz suli után? Estig ráérek, nem kell hazamennem.

– Tanulnom kell – vágta rá Krystal, akinek a hangján érződött némi irigység, hogy van, akinek nem abból áll az élete gyerekként, hogy délelőtt iskola, délután tanulás, majd alvás.

– Kár. Egyedül nem szeretek játékterembe menni. Velem jöhetnél, ha van kedved! – pirult el kissé Zelo, de fogalma sem volt arról, hogy miért.

Krystal végignézett a fiú szegényes, de ápolt uniformisán, majd huncutul megváltozott arckifejezéssel váratlanul feltett egy kérdést:

– Mondd csak, te csókolóztál már?

A fiú nem számított erre a kérdésre, és iszonyatosan zavarba jött. Százszor inkább menne vissza az igazgatóhoz egy újabb szidásért, ott bármilyen kérdésre fel volt már készülve. De itt van ez a lány, akivel eddig alig, ha pár szót váltottak, és mégis sarokba szorítja egy ilyennel...

– Én? Izé... még nem igazán... vagyis láttam már a nővéremet és Siwont csókolózni, de azt csak idősebbek szokták... – hebegte zavarában Zelo, miközben a nyakának hátsó részét vakargatta.

– Ki tudja? Lehet, hogy nem leszek ott a játékteremben ma este... de lehet, hogy igen! – kacsintott Krystal, majd otthagyta a megdöbbent fiút.

A Bam haneul tagjai folytatták a készülődést az esti akcióra. Siwon és a fiúk épp a furgont nézték át, hogy minden rendben legyen vele, Taeyeon pedig rosszul lett a Zeloval folytatott beszélgetése után, és lepihent egy kicsit.

Yoona ezalatt pedig elvonult a raktárhelyiség egy félreeső részére, ahol biztosan egyedül lehetett, és a pötyögött a telefonján egy telefonszámot keresve. Keze remegett az idegességtől, mikor két-három kicsengést követően egy férfihang szólt bele a készülékbe.

– Meggondoltad az ajánlatom, Yoona?

– Sunbae... segítened kell! Megteszem, amit kértél tőlem, de Siwonnak nem eshet baja, meg kell ígérned! – hadarta a lány, mialatt egyfolytában azt fürkészte, nem hallja-e őt valaki.

– Remek! Tudtam, hogy megjön az eszed! – válaszolta a hang – Egyikőtök életéért cserébe a többiek szabadon elmehetnek a zsákmánnyal, ha nem tértek vissza addig, amíg én nem utasítalak rá.

Yoona izzadni kezdett a félelemtől és az ijedtségtől, de már érezte, hogy nincs visszaút.

– Sunbae, mikor árulod el a neved? Még azt sem tudom, hogy nézel ki... – kíváncsiskodott a lány.

– A nevem nem fontos. Meg fogod tudni, ha eljön az ideje, és ne aggódj, előbb-utóbb találkozni is fogunk. Én gondoskodom arról, hogy Zelo is veletek tartson, te pedig tudod, mit kell tenned! Felszerelted a detonátort? 

– Igen, Sunbae... Ugye megtartod, amit ígértél? Magunkkal vihetjük a pénzt Szöulba? – aggodalmaskodott Yoona.

A vonal túlsó végén a férfihang kivárt néhány másodpercet, majd így szólt:

– Érdekes lány vagy, Yoona. Még én sem tudok rajtad kiigazodni, hogy mit szeretsz jobban, a pénzt, vagy a szerelmet... Egyiket sem könnyű megszerezni, de ha megkaptad, mindkettőhöz jobban ragaszkodsz, mint bármi máshoz. Ha majd e kettő közül kell választanod, hogyan fogsz dönteni? Cselekedj a tervünk szerint, legközelebb én kereslek, te ne hívj, ez a telefonszám innentől nem fog élni.

Yoona nem is igazán értette, mire céloz a titokzatos férfi, de mire kérdezhetett volna, egy búgás jelezte, hogy megszakadt a kapcsolat. Ekkor meglátta Taeyeont, ahogy összeszedte magát, és Siwonék felé sétált, hogy segítsen nekik a készülődésben. Yoona szemeiben könnycseppek kezdtek el gyülekezni.