II. rész - 12. fejezet (A terv)

II. rész

Feltépett sebek

12. fejezet

A terv

Szöul külvárosi részein kevésbé volt meghatározó az a fajta nyüzsgés és gazdagságot jelentő pompa, ami a központot jellemezte. A fővárosi és a vidéki élet érdekes egyvelegét a viszonylag csendes utcák, és a tisztább levegő jelentette, ugyanakkor a nagyvárosokban uralkodó távolságtartás és az emberek egymás iránti közönye is érezhető volt. Egyik ház olyan volt, mint a másik, a kanyargós és keskeny utakon néhol csak gyalogosan lehetett a lakhelyeket megközelíteni.

Az egyik ilyen ház nappalijában az elmúlt években férfivá cseperedett Zelo serénykedett. A szoba berendezését mindössze néhány szekrény jelentette, a fekhely is a padlóra tett hálózsák volt. Ennek ellenére a fiú borzasztó rumlit csinált a parányi helyiségben, szerteszét hevertek a ruhadarabok és egyéb kacatok. A kezében lévő hátizsákba random jelleggel tett néhány pólót és nadrágot, majd az egyik fiókban talált egy pisztolyt a hozzá tartozó lőszerekkel, és azokat is gondosan eltette olyan természetességgel, mintha csak tízórait készítene magának a munkába. Az elhúzható ajtó ekkor kinyílt, és Krystal lépett be rajta.

– Te meg mi a fenét csinálsz? – kérdezte a lány kissé szemrehányóan.

Zelo nem válaszolt, csak becsatolta a hátizsákját, rá sem nézve a dühös tekintetű társára.

– Zelo! Azt kérdeztem, mire készülsz? – emelte fel a hangját Krystal, mire a fiú végre felé fordult.

– Nézd, Noona... nem bírok tovább várni. Elérkezett az ideje annak, hogy bosszút álljak Siwonon és a többieken amiatt, ami a nővéremmel történt. Sunbae csak ígérget, és torkig vagyok attól, hogy állandóan csak azt mondja, még nem állok készen. Ráadásul még a nevét sem tudom, és sosem mutatta meg magát, mióta ismerem. Egyre kevésbé bízom benne, bármennyit is segített nekünk. A szüleid halála után csak mi maradtunk egymásnak, és téged nem szeretnélek veszélybe sodorni. Úgyhogy, kérlek, ne próbálj megállítani! – próbálta volna kikerülni a lányt Zelo, de Krystal eltorlaszolta az ajtót.

– Te ostoba! Azt hiszed, engem nem vert át senki? Nekem nincs miért bosszút állnom? Szerettem volna megtalálni az eltűnt nővéremet, ehelyett én is csak ígéreteket kaptam Sunbae-től... Én ugyanúgy gyűlölöm őt, mint ahogy te azokat, akik a te nővéred halálát okozták! Most nem hagyhatsz itt egyedül! Keressük meg a nővéred gyilkosait, és közben derítsük ki, ki ez a Sunbae, és miért játszik velünk, mint macska az egérrel! Én már egyszer találkoztam vele, bár az több, mint tíz éve volt, viszont ezer közül is felismerném! Tarts velem továbbra is, nélküled nem tudom végigcsinálni! – nézett kérlelően a könnyes szemeivel Krystal Zelora, aki ettől kicsit megenyhült.

– Miért nem említetted nekem ezt soha korábban? – kérdezett vissza Zelo.

– Olyan fiatalok voltunk mindketten, nem akartam, hogy elhamarkodjuk a bosszút. Viszont, most látom, hogy az utóbbi időben már erre készültél, és nem is akarlak megállítani... Csak azt kérem, maradj velem, és segíts nekem kideríteni mindent Sunbae-ről, biztos vagyok abban, hogy ő tudja, hol vannak most azok, akik a nővéreddel történtek miatt felelősek! – mondta Krystal határozottan, amivel igencsak meggyőzte a fiút.

Zelo letette a hátizsákot, és leült a földre a rumli közepén. Szép lassan kivette belőle a pisztolyt, és a kezei között forgatva nézegetni kezdte, miközben így szólt:

– Jól van, Noona, meggyőztél. Mi a terved? Mert gondolom, már az is van...

Krystal elmosolyodott, és leült a fiú mellé, majd miután röviden szájon csókolta, folytatta:

– Tudtam, hogy számíthatok rád! Mivel a szüleim hagyatékának nagy részét egy vállalat szerezte meg, én úgy gondolom, ott kellene kezdenünk a nyomozást Sunbae után. Én ennek már utánajártam, a cég neve egy bizonyos „Lau Industries Inc.” nevű, Kanadában bejegyzett cég, akiknek Szöulban van a koreai központja. Biztos vagyok benne, hogy Sunbae-nek köze van ehhez a vállalathoz, és így a szüleim hagyatékának elvételéhez és a tíz éve történt eseményekhez is. Még nem tudom mi, de olyan érzésem van, mintha egy kirakós összes darabja itt lenne nálunk, csak nem vennénk észre, hogy mi alapján lehet őket összerakni! – fejezte be Krystal.

– Honnan gondolod, hogy Sunbae-nek köze van mindehhez? – ráncolta össze a szemöldökeit Zelo, és közben kezébe vette az előbb gondosan eltett pisztolyát.

– Nem tudom biztosan... van egy olyan érzésem, hogy nem véletlenül titkolta el előttünk a nevét ennyi éven keresztül, és a Lau Industries névvel is találkoztam már. Biztos vagyok abban, hogy köze van a szüleim hagyatékának elvételéhez, és valamiért titkolja, hogy hol is van ez én nővérem. És ne aggódj, végezni fogunk a nővéred gyilkosaival is! – ekkor Krystal hirtelen elhallgatott, mert az utcára néző ablak mögött meglátott egy alakot, aki szinte azonnal el is tűnt.

– Mi a baj? – kérdezte Zelo, és ő is az ablak felé fordult.

– Valaki kihallgatott minket! Nem szabad, hogy bárki is tudjon erről. Én kimegyek, és elkapom, bárki is az! – suttogta Krystal, majd jól hallhatóan folytatta. – Mindjárt jövök, és folytatjuk! Te kérsz valamit inni? – mondta a lány, majd kiment a szobából.

– Igen! Hozz nekem egy ásványvizet! – válaszolta ugyanolyan hangerővel Zelo, majd a fegyverével a kezében az ablakhoz lépett, de ügyelve arra, hogy ő észrevétlen maradhasson.

Az ablak mögött hallgatózó alak valószínűleg még közelebb hajolt, hogy minél többet vehessen ki a beszélgetésből, mikor Zelo hirtelen kinyitotta az ablakot, és ráfogta a pisztolyt.

– Jaj, ne! Mi a frászt keresel itt már megint? – sóhajtott kelletlenül Zelo, mikor meglátta egy fiatal lány ijedt arcát az ablakon túl. Krystal ekkor ért ki, és finoman rávette a kéretlen fülelőt arra, hogy kövesse őt be a házba.

Krystal a karjánál fogva szinte berángatta a bűnöst, aki egy dupla copfot viselő, nagyjából tizenhat éves lány lehetett, kezében egy jégkrém torta dobozával.

– Te ismered őt? – biccentett a lány felé a fejével Krystal, de közben még mindig szorosan a karját fogta, de Zelora nézett.

– Yeri... mit keresel itt? – ismételte magát Zelo, és leeresztette a fegyverét.

– Naaa! Ez fáj! – kiabált Yeri, miközben a karjait egyre szorosabban szorító Krystalra nézett. Mivel fogvatartója nem engedett a szorításból, jobbnak látta, ha válaszol a feltett kérdésre. – Én csak arra gondoltam, hogy biztosan szereted a jégkrém tortát... – nyújtotta ki a kezét, amiben valóban ott volt a már kissé olvadásnak indult finomság.

– Mit hallottál? – vallatta dühösen Krystal, mire Yeri nyafkán édes hangon válaszolt.

– Én? Semmit! Nem tudom, kit akartok megölni, de vigyetek magatokkal! – nézett aranyosan nagyra nyitott szemeivel Zelora.

– Szó sem lehet róla! Add ide a pisztolyt! – nyújtotta ki a szabad kezét Krystal Zelo felé, de a fiú hamar ráripakodott.

– Te megvesztél? Nem öldöshetjük az embereket csak úgy! Ő csak egy levakarhatatlan, kotnyeles kislány!

– Nem vagyok kislány! – kiabált közbe durcásan Yeri.

Krystal végre elengedte Yeri karját, de fél szemét még rajta tartva fordult Zelohoz:

– Mégis akkor mit javasolsz, mit csináljunk vele? Ezer százalék, hogy bajba sodor minket! Kicsoda ő, és honnan ismered?

Zelo szemeit a plafon felé forgatva sóhajtott egyet, majd így válaszolt:

– Pár hete találkoztunk először egy buszmegállóban. Szakadt az eső, és mivel nem volt nála esernyő, megengedtem neki, hogy odajöjjön az én ernyőm alá. Úgy tűnik, nagy hiba volt, ugyanis azóta egyfolytában felbukkan, a múltkor még itt is összefutottam vele. És most újra...

– Kérlek, vigyetek magatokkal, ígérem, nem fogok bajt okozni, és segítek mindenben, amiben csak tudok! Velem még senki nem volt olyan kedves, mint Oppa, és tudom, hogy ő jó ember! Ha valakit meg akar ölni, akkor biztos oka van rá! – győzködte a többieket Yeri, majd felváltva nézett hol Zelora, hol Krystalra.

Zelo beleegyezően, de mégis tanácstalanul nézett Krystalra, majd Yeri is rászegezte tekintetét, mire a lány bosszúsan fújtatott egyet.

– Nem bánom, de vannak feltételeim! – mondta halálosan komolyan.

Yeri örömében szinte ugrott egyet, és Zelo is elmosolyodott a helyzeten.

– Először is, ha csak egyszer, vagyis egyetlen egyszer nem azt teszed, amit én mondok, akkor szólalsz meg, mikor nem kaptál rá engedélyt, vagy bárkinek eljár a szád arról, hogy mit tervezünk, lepuffantalak, mint egy kutyát! – mondta határozottan Krystal, és mivel Yeri boldogan csillogó szemekkel bólogatott, folytatta. – Másodszor, senki nem tudhatja meg, hogy velünk jön Szöulba, sem barátok, sem szülők, se senki!

– Áh, nyugi, a szüleim észre sem fogják venni, ha lelépek otthonról! Szerintem titkon már várják is, hogy melyik lesz az a nap, amikor nem megyek haza! – legyintett Yeri.

– Aha... azt látod, meg tudom érteni... – gúnyolódott Krystal, de így folytatta. – Végül, és ezt jól vésd az eszedbe, ne próbálj meg soha túljárni az eszemen, mert akkor jobban jársz, ha te magad kéred, hogy lőjelek le! Érthető voltam? – mutatott fenyegetően Krystal Yeri felé, aki csak megszeppenve bólogatott tovább.

– Ugyan már, én sem örülök neki, hogy így alakult, de nem kell így viselkedned vele! Még hasznunkra is lehet! – próbált mosolyt erőltetni az arcára Zelo.

– Az majd kiderül. Akkor pakoljuk össze a legszükségesebbeket, és most azonnal induljunk Szöulba! – mondta Krystal.

– Még a ruháimért sem mehetek haza? – nyafogott Yeri, miközben lehajtott fejjel, száját lefelé csorbítva csücsörített.

– Azt hiszem, ennél nagyobb átok már nem érhet bennünket! – sóhajtott egy nagyot Krystal, és pakolni kezdett.

II. rész - 11. fejezet (A hála rabláncai)

II. rész

Feltépett sebek

11. fejezet

A hála rabláncai

Taeyang két hosszú éve várt erre a napra. A mai reggel is ugyanúgy kezdődött, mint általában a többi, mióta a szöuli fegyház lakója volt. Hajnalban ébresztették, majd néhány perce volt átöltözni, mielőtt bilincsbe verve, két fegyőr kíséretében az étkezdébe vitték, ahol elfogyaszthatta a napi moslékadagjának reggelinek hívott részét. Ezúttal azonban a nap sugarai erősebben világították meg a termet, az étel is ízletesebb volt, mint lenni szokott. Ez a szabadság fénye, és a szabadulás íze volt Taeyang számára. A habzsolva elfogyasztott reggelijét követően az őrök viszont nem a cellájába, hanem az adminisztrációs irodába kísérték, ahol röpke másfél óra alatt el is végezték a szabadon bocsátásához szükséges papírmunkát.

Amikor Taeyang bekerült a börtönbe, a nála lévő személyes tárgyakat egy dobozba tették, gondosan feljegyezve annak tartalmát. Most, hogy megszabadul az épület vendégszeretetétől, visszakaphatta őket, miután a cseppet sem rokonszenves kinézetű, bibircsókos orrú, kissé elhízott hölgy egyesével ledobálta elé azokat az asztalra.

– Azt mondja, hogy... egy tárca – kezdte el egyesével kihajigálni a cuccokat a dobozból a hölgy elképesztően unott és flegma módon –, egy kulcscsomó... egy használt mozijegy... „Szerelmünk lapjai?” – mérte végig a rákvörös Taeyangot a rendőrnő.

– Most mit néz így? Az egy tök jó film! – vette ki a nő kezéből a jegyet Taeyang, aki szemeit forgatva folytatta.

– Akkor van itt még egy zsebkés, egy napszemüveg, egy ilyen izé... jojó, és végül egy... – itt a nő felhúzta a szemöldökét, és csak undorodva ledobta a fiú elé, amit talált.

– Csókolom, az egy koton... gumióvszer... tetszik tudni, mire való? Elég szomorú, hogy most így két év után még magával is használnám!

– Kussolsz, te szemétláda! Akarsz még valamit? – ordított a palacsintaszájú hölgy kétszázas vérnyomással.

– A kifizetetlen parkoló céduláimat kihagyta a felsorolásból! Nincsenek ott véletlenül? – vigyorgott vissza Taeyang, de a sértett rendőrnő csak dühösen intett a magukban kuncogó őröknek, hogy hordják el a szeme elől ezt a pimasz frátert.

Amikor Taeyang végre kijutott a börtön falain, első dolga volt, hogy a város szmogos levegőjével teleszippantsa tüdejét, és mosolyogva nyugtázta, hogy végre szabad lett. Ekkor vett észre a fegyház bejáratától nem messze álló ezüstszínű sport cabriot. Csalódottan fújtatott egyet, majd az autóhoz ballagott, és beszállt az anyósülésre.

– Yoona, te mit keresel itt? – kérdezte Taeyang, anélkül, hogy bármelyikük is a másikra nézett volna.

– Örülj, hogy nem gyalog kell bemenned a városba! – válaszolta Yoona, mereven nézve a szélvédőt, és közben a kormányt szorongatta.

– Hol van Siwon? Miért nem ő jött el? – kíváncsiskodott Taeyang, és csak most fordult a lány felé.

– Sunbae más feladatot adott neki, most nem tudott eljönni. Hidd el, nekem is lenne annál jobb programom, mint hogy egy ilyen idiótát furikázzak – fintorgott Yoona, és még mindig maga elé bámult.

– Remek... már megint Sunbae! Hogy bízhattok egy olyan pasasban, aki még a nevét sem árulta el, és sosem mutatta meg magát? – fújtatott Taeyang.

– Bíznod kell benne, te is sokkal tartozol neki, ne felejtsd el! Vagy szeretnél visszamenni a celládba? – fordult végre a fiú felé felhúzott szemöldökkel, gúnyosan Yoona.

– Én csak Siwonban bízom... ha ő azt mondja, kövessük ennek a Sunbae-nek az utasításait, akkor azt fogom tenni. Viszont az első adandó alkalommal rá fogom venni őt, hogy hagyjuk ezt a csávót a mocskos terveivel együtt! – tette karba kezeit Taeyang.

– Hálátlan szemét vagy! – rivallt rá Yoona a duzzogó Taeyangra. – Tíz éve ő volt az, aki megmentett bennünket a börtöntől, vagy a javítóintézettől, ami még talán annál is rosszabb! Veled ellentétben Siwon fel tudja fogni ésszel, hogy egy ilyen befolyásos embert, mint a Sunbae, nem verhetünk csak úgy át büntetlenül! Azt is neki köszönheted, hogy a kis magánakciód után csak két évig kellett itt rohadnod! Ez rohadtul ne felejtsd el, az adósa vagy, csakúgy, mint mi! – fejezte be Yoona.

– Az biztos, hogy még egyszer nem akarok ide visszakerülni! Segíteni fogok, de szemmel tartom majd ezt a Sunbae-t, és téged is, Yoona! Benned sem bízom! – mutatott a lányra komoly arckifejezéssel Taeyang, mire Yoona gúnyos kacagásba kezdett.

– Érdekel is engem! Ha csak egy kicsivel több eszed van, mint amennyi látszik rajtad, akkor eszed ágában sem lesz keresztbe tenni sem Sunbae-nek, sem pedig nekem, mert akkor vissza fogod sírni az elmúlt két évet, azt garantálom! – fejezte be szinte félelmetes hangon Yoona, és beindította a kocsit.

– Tehát elkezdődött a LeeTech vállalat elleni akció! – dünnyögte csak úgy magának Taeyang, mire Yoona csak némán bólintott egyet, és elindultak a városközpont felé.

Eközben a LeeTech vállalat irodaházában Onew sikeresen igazolta, hogy Way és Choa jogosult az épület előtti parkolásra, és a lányokat, pontosabban Way-t csak azért büntette meg a rendőr, mert iratok nélkül vezetett. Az ikrek így is hálásak voltak kedvenc Oppájuknak, és sietve távoztak is, mielőtt újabb bajba kerültek volna. Onew dolga végeztével a bejárat felé indult, ahol összefutott az éppen távozni készülő Siwonnal és Shindonggal.

– Máris elmennek? – kérdezte önkéntelenül is Onew, tágra nyitott szemekkel.

– Sajnálom, de közbejött egy váratlan esemény. Ne aggódjon, a megbízóm ajánlata sziklaszilárd alapokon nyugszik. Hamarosan újra fel fogjuk keresni a további részletek miatt – mondta Siwon diplomatikusan.

– Rendben! – mosolygott Onew. – Akkor a viszontlátásra! – köszönt el illedelmesen meghajolva, majd Siwon és Shindong is ugyanígy tett. Onew már éppen belépett volna a bejárati ajtón, mikor pár lépés távolságból Siwon még utána szólt.

– Ja, igen... lenne itt még valami! Szeretném, ha az a kolléganője foglalkozna a projektünkkel, akit behívott az irodájába. Mindössze ez lenne a kérésem.

Onew-nak eszébe jutott Taeyeon furcsán ijedt tekintete, amikor meglátta Siwont, de kénytelen volt most azonnal válaszolni, ezért gyanakvó, de mégis kedves arccal válaszolt.

–  Természetesen, ez megoldható.

Siwon és Shindong ezután ismét meghajoltak, majd beszálltak az autójukba, és elhajtottak, Onew pedig a lifttel visszament a legfelső emeletre.

Jiyeon haláli nyugalommal fogadta Onew-t, aki szinte érezte a levegőben, hogy történt valami, amíg távol volt.

– Mi ez a nyüzsgés, ami kihallatszik a menedzseri irodából? – mutatott Taeyeonék szobája felé Onew.

Jiyeon még mindig a körmét reszelgette, és rezzenéstelen arccal válaszolt:

– Az új lány... hogy is hívják? Tiffany! Szóval Tiffany sikoltozott, és segítségért kiabált az előbb, mert a mosdóban rátalált a kis kedvencedre, aki elájult.

– Micsoda? – kiáltott fel aggódóan Onew.

– Ugyan már! – cuppogta Jiyeon nagyokat sóhajtva. – Semmi baja, szerintem csak a szokásos színjátéka, hogy figyeljenek rá. Nem is akarta, hogy orvost hívjunk, benn van az irodájában! – biccentett érdektelenül Jiyeon Taeyeonék szobája felé, mire Onew izgatottan szaladt oda, és kopogás nélkül benyitott a lányokhoz.

– Taeyeon! Jól vagy? Azt hallottam, elájultál! Hívok egy orvost! – mondta szinte kiabálva Onew.

– Semmi baj, jól vagyok. Csak egy kis rosszullét, semmi több... – válaszolta sápadtan Tae, mosolyt erőltetve arcára, miközben körülötte téblábolt Seo és Tiffany is.

– Azonnal menj haza, és pihenj! Szólok valakinek, hogy kísérjen haza! Este pedig hívj fel, hogy jobban vagy-e már! – utasította a lányt Onew, majd zavarba jött, mikor Tiffany és Seohyun csodálkozva nézett rá, és inkább jobbnak látta, ha szépen kimegy innen, és becsukta az ajtót.

Ahogy a három lány magára maradt, Tiffany huncut mosollyal fordult Tae felé.

– Úgy látom, a főnök fülig szerelmes beléd! – kacsintott Fany.

– Ugyan már, badarság! – szeppent meg Taeyeon. – Csak nagyon régóta ismerem, és pusztán aggódik miattam.

– Hidd el, csajszi, én teljes pontossággal meg tudom állapítani az ilyesmit, ehhez nagyon értek! – nevetett Tiffany. – Seo és én majd hazakísérünk, rendben van? A főnök ezek után, hogy így zavarba jött előttünk, úgy is elenged, és hogy jobban legyél, csapunk egy ismerkedős napot, persze, csak ha jobban érzed magad!

Taeyeon zavarában egyetértően bólintott egyet, majd engedett a túlerőnek, és felvette a táskáját, hogy indulhatnak.

–  Gyere te is, csajszikám! – intett már az ajtóból Tiffany Seohyunnak, aki szintén elmosolyodott, és miután gondosan elpakolta a táskájába James-t, a lányok után sietett.

II. rész - 10. fejezet (Nincs szükségem rád!)

II. rész

Feltépett sebek

10. fejezet

Nincs szükségem rád!

Mielőtt Onew áthívta magához Taeyeont, Seohyunnal és Tiffanyval mindhárman az irodájukban tevékenykedtek. Tiffany még talán egy órája sem dolgozott a cégnél, de ez idő alatt már többet lehetett hallani a hangját, mint a másik két lánynak együttvéve.

– Mit szólnátok hozzá, ha valamivel otthonosabbá tennénk az irodánkat? – nézett körbe Tiffany a hófehér falakon, és a lányok mindössze a munkához nélkülözhetetlen kellékekkel ellátott íróasztalain.

Mivel Taeyeon nem válaszolt, Seohyun pedig a monitorát figyelve gépelt, Tiffany reakció hiányában folytatta, de úgy tűnt, nem zavarja, hogy gyakorlatilag magával diskurál.

– Oda kitehetnénk egy képet, majd rendelünk sok-sok virágot… Jaj, és ez a sötétség is olyan lehangoló! Odakinn még esik az eső, de attól még beengedhetnénk több fényt is! – mutogatott ide-oda Fany, majd az ablakhoz sétált, és feljebb húzta a redőnyt.

Seohyun egy nagyot sóhajtott, de ezen kívül egyik porcikáját sem mozdította, mikor Tiffany elkezdett a redőnnyel zörögni, és egy pillanat múlva a beszűrődő fény picivel jobban megvilágította a szobát. Ugyanúgy gépelt tovább, mintha egyedül lett volna a helyiségben.

Tae azonban ösztönösen a fényforrás felé fordult, és ekkor Tiffany jobban szemügyre tudta venni a lány arcát.

– Szegénykém, veled meg mi történt? A csinos kis arcocskádat úgy elcsúfítja ez a heg… – sajnálkozott Tiffany átérzően.

– Ez egy nagyon régi történet, ha nem haragszol, nem szeretnék beszélni róla… – simította végig a sebet Taeyeon, és szemeiben szomorúság tükröződött.

Ekkor hívta Jiyeon telefonon, hogy menjen át Onew irodájába, mert egy anyagot kell átvennie. Taeyeon valahol még örült is annak, hogy lett indoka arra, hogy kimehessen kicsit, és ne kelljen a fájó emlékeket újból felidéznie. Néhány másodperc múlva már be is csukta maga mögött az ajtót.

Amikor Tiffany és Seohyun egyedül maradtak, Fany megfogta az egyik plüssállatát, és odalépett a teljes áhítattal dolgozó Seo-hoz.

– Ő itt James… Amikor nincs jókedvem, engem mindig felvidít, jól esik őt ölelgetnem. Amikor a pasim megcsalt azzal a ribanccal, és otthagytam, napokig csak sírtam. Sokat segített nekem, de úgy látom, neked nagyobb szükséged van most rá! Neked adom! – nyújtotta Fany mosolyogva Seo felé a természetesen rózsaszínű, félig kutya, félig dinoszaurusz formájú játékállatot.

Seo csak ekkor vette le a szemeit a monitorról, és nézett hol „James”-re, hol Tiffany-ra. Számára szokatlan volt, hogy ajándékokat kapjon, pláne egy nap alatt kettőt is. Habár meghatódott ennek a számára furcsa lánynak a kedvességén, mégis döbbent arccal vette kezeibe a plüssállatot.

– Kamsahamnida! Nagyon aranyos – mosolyodott el Seo –, de mégsem fogadhatom el!

– Dehogyisnem! Hiszen máris vidámabb lettél, amint a kezedbe vetted! – nevetett Fany.

Seohyun biccentett egyet a fejével, hálája kifejezéseként, és gyorsan helyet csinált az asztalán Jamesnek.

– Én tényleg azt szeretném, ha mi hárman jóban lennénk! Szerinted Taeyeon nagyon megharagudott rám, hogy rákérdeztem az arcán lévő sebre? Olyan egy idióta vagyok, de majd megismersz, előbb jártatom a számat, mint ahogy gondolkoznék! – nevetett zavarában Fany.

– Nem tudom, amióta ismerem, azóta ilyen az arca. Nekem sem mondott róla soha semmit, bár nem is faggattam. Biztosan szörnyű emlék fűzi hozzá, de ki az, akivel nem történtek borzalmas dolgok, nem igaz? – hallgatott el hirtelen Seo, és újra a monitorát kezdte el bámulni, de nem dolgozott, hanem gondolataiba mélyedt. Tiffany hümmögött egyet, majd leült a helyére.

Ezalatt Taeyeon Onew irodájához tartott éppen, ahol az előtérben Shindong várakozott. A fiú csak egy pillanatra látta Tae arcát, és elgondolkodott, mintha már látta volna korábban ezt a lányt, de fogalma sem volt, ki lehet ő. Nem is volt ideje jobban megfigyelni, mert Taeyeon bement Onew irodájába.

Tae lesütött szemekkel lépett Onew mellé, rá sem nézett a másik férfira, aki még a helyiségben volt.

– Taeyeon, örülök, hogy jöttél! Choi úr, vagyis elnézést... Siwon befektet a vállalatunk marketingpolitikájának növelésébe, és itt van az anyag, amit hozott! – mondta Onew.

Taeyeon lassan Siwon felé fordult, és amikor tekintetük találkozott, mindketten úgy álltak egymással szemben, mintha szellemet láttak volna.  Néhány, óráknak tűnő másodpercig kínos csend lett úrrá az irodában, ami egyedül Onew számára tűnt fel. Mielőtt azonban megszólalhatott volna, megcsörrent a mobilja. Csak azért vette fel, mert látta, hogy Way keresi.

– Elnézést... – szabadkozott Onew. – Mi a baj?

– Oppa! Itt veszekszünk az épület előtt egy agyhalott rendőrrel, aki meg akar büntetni tilosban parkolásért. Mondtuk neki, hogy ez a mi cégünk irodája, de nincsenek nálunk az irataink. Kérlek, gyere, és beszélj vele! – kérlelte bátyját Way, de hangján érződött, hogy elég dühös volt.

– Jól van, mindjárt ott leszek! – tette le a telefont Onew, majd bocsánatkérően Siwonra nézett. – Elnézést kérek, pár perc, és jövök, addig a munkatársammal megbeszélhetik a projekt főbb részleteit.

Mivel sem Taeyeon, sem Siwon nem válaszolt neki, Onew magukra hagyta őket, és becsukta maga mögött az ajtót.

Amikor végre kettesben maradtak, Siwon elcsukló hangon, és őszintén döbbent tekintettel az arcán szólalt meg elsőként.

– Taeyeon, te élsz? Tényleg... tényleg te vagy az? – kérdezte végül a fiú.

Taeyeon szemeiből könnyek kezdtek el kicsordulni, de kimért próbált maradni, holott minden egyes elfojtott, régi emlék egy szempillantás alatt eszébe jutott.

– Istenem... Évekig sírtam miattad, kerestelek mindhiába, és most itt állsz előttem! Elvesztettem mindent, és mindenkit, ami számomra fontos volt. Hosszú éveken keresztül tettem fel magamnak azt a kérdést, hogy valóban ekkora hazugság volt az addigi életem? Hazudtál-e nekem, mikor azt mondtad, én vagyok a legfontosabb számodra, vagy akkor, mikor bizonygattad, hogy mennyire szeretsz? És Yoona... a legjobb barátnőm volt... Sokáig csak azt kérdeztem magamtól: miért történt ez velem? Új életet kezdtem, de minden egyes nap, mikor a tükörbe nézek, eszembe jut, hogy mi történt... Bár minden vágyam, hogy kitöröljem az emlékezetemből, nem hiszem, hogy valaha is el tudom felejteni, mit tettetek velem Te és Yoona! Már nem érdekelnek a válaszok, csak azt mondd meg nekem, hol van Zelo? Mi történt az öcsémmel? – sírta el magát Taeyeon.

– Tae! – lépett oda a lányhoz Siwon, és megfogta a vállait, és könnyes szemeibe nézett. – Ami azon az éjjelen történt, ezerszer lejátszódott a fejemben, és minden nap kísért engem. Hidd el nekem, bármit megtennék azért, hogy meg nem történtté tegyem, de nem lehet... Nem tudom, hol van a testvéred, azóta nem láttam, amióta téged sem. Ahogy én sem, Yoona sem tehetett semmit sem érted akkor, de most valaki olyannak dolgozunk, akinek sokkal tartozunk, és aki nagy befolyással rendelkezik. Az ő megbízásából vettem fel a kapcsolatot a LeeTech vállalattal. Most, hogy újra látlak és látom, mennyit szenvedtél – simította végig gyengéden a Tae arcán lévő heget –, nem akarlak újra elveszíteni téged!

– Elveszíteni? – szabadította ki magát a fiú szorításából Tae. – Nem tudod azt elveszíteni, ami nem a tiéd... Azt kérded, én vagyok-e Taeyeon? Nem... Az a Taeyeon, akinek a világot jelentetted, tíz évvel ezelőtt meghalt. Nekem nincs szükségem rád... – mondta fájdalommal teli hangon, könnyes szemekkel Taeyeon, és szinte kirohant az irodából.

Siwon egy pillanatig utána akart szaladni, de ahogy az ajtóhoz ért, és kinyitotta, hirtelen meggondolta magát, és megállt a küszöbön. Az előtérben Jiyeon, aki nem tudta mire vélni, hogy Tae az előbb sírva távozott az irodából, és fürkésző pillantásokkal nézett Siwonra, Shindong pedig izgatottan lépett oda hozzá.

– Siwon, Siwon! Te is láttad, ki volt ez? Azóta ezen gondolkodom, ahogy megláttam! Ez a lány nem Taeyeon volt? – suttogta az utolsó mondatot, ügyelve arra, hogy a fülét hegyező Jiyeon ne hallhassa meg.

– Én is alig hiszem el, de tényleg ő volt az. Gyűlöl engem, de életben van, és csak ez számít! Erről egyelőre senkinek ne szólj egy szót sem, különösen Yoonának ne! Valami nekem itt nagyon nem tiszta, és szeretnék utánajárni egy-két dolognak, mielőtt bármit is elmondunk a megbízó Sunbae-nek, vagy Yoonának. Valami történhetett azon az éjjelen, ami miatt Taeyeon nagyon megharagudott Yoonára, és ki kell derítenem, mi volt az! – mondta szinte alig hallhatóan Siwon, mire Shindong bugyuta arckifejezéssel bólogatott, és cipzárt húzva a szájára jelezte, hogy tőle aztán senki nem fog megtudni semmit, hiszen egy kukkot sem értett abból, amit Siwon most összehordott neki.

Ezalatt Taeyeon a mosdóba ért, ahol egyedül maradhatott, hogy kisírhassa magát. Pár perc alatt újra átélte az egy évtizeddel ezelőtt történt eseményeket, és egyfolytában zokogott, mikor eszébe jutott meg nem született gyermeke, aki már tíz éves lehetne. Ismét rátört a köhögési rohama, amely az utóbbi időben egyre jobban megviselte. Úgy érezte, mintha valaki egy satuba fogná a hörgőit, és szép lassan szorítani kezdené azokat. Minden másodperccel elhatalmasodott rajta a légszomj, a köhögéstől még segítségért sem tudott kiáltani, pedig a gyógyszere az íróasztalfiókjában volt. Levegő után kapkodva előbb összegörnyedt a szorító fájdalomtól, majd eszméletlenül esett össze a kövön.

II. rész - 9. fejezet (A találkozás)

II. rész

Feltépett sebek

9. fejezet

A találkozás

Onew édesapja váratlan halálát követően került a LeeTech vállalat elnöki székébe. Egy végzetes szívroham végzett vele, látszólag minden előjel nélkül. Onew apja mások felé a határozott, kemény, és kiegyensúlyozott oldalát mutatta, de a közeli családtagjai tudták, hogy a felszín alatt ugyanolyan esendő, és olykor lágyszívű volt, mint bárki más. Onew a temetés után, apja végrendeletéből tudta meg, hogy van két, nála egy évvel fiatalabb egypetéjű lányiker féltestvére, Choa és Way. Addig fogalma sem volt arról, hogy apjának ilyen titkai voltak, de nemcsak ő, senki más nem tudott a lányok létezéséről. Amikor viszont tíz évvel ezelőtt egyetlen fia megjelent előtte azzal a kéréssel, hogy segítsen egy lányt, aki megsérült abban a robbanásban, ott az incshoni kikötőben, bár eleinte csak Onew kedvéért egyezett bele a dologba, később nagyon megkedvelte Taeyeont. Szimpatikus volt neki a bizonyos fokú távolságtartása, a küzdeni akarása és a kitartása. Ennek ellenére sosem nézte jó szemmel fiának Tae iránt táplált érzelmeit, amelyek az évek során egyre erősebbé és mélyebbekké váltak, és örült annak, hogy Taeyeon nem viszonozta ugyanúgy a fiú érzéseit. Valójában azt szerette volna, ha egy rangban hozzá illő lányt találna magának.

Onew a mai reggelen is elsőként érkezett be a vállalathoz, és egyből belevetette magát a munkába. Huszonéves kora ellenére kivívta a dolgozók tiszteletét a példamutató munkabírásával. Mint általában, most is egy hatalmas kupac aláírnivaló, és egy halom olvasatlan e-mail várta. Amikor Jiyeon bekopogott hozzá, már nagyrészt fel is dolgozta őket. Onew szemben ült az ajtóval, de a cipőkopogásáról már felismerte a titkárnőjét anélkül, hogy felnézzen az aktái közül.

– Úgy hallottam, megérkezett az új lány a marketing részlegre. A kis kedvenced és a pápaszemes varangy mellett kapott helyet... – vágott a mondandója közepébe Jiyeon.

– Jiyeon! Először is ne beszélj így a munkatársaidról, különösen előttem ne! Másodszor pedig hányszor mondtam már neked, hogy legalább az irodában használd a hivatalos beszédstílust! – torkollta le Onew a lányt.

– Csak azért sértődtél meg, mert amióta ismered, bele vagy esve Taeyeonba. Csak tudnám, mit eszel rajta... – ült le a csábítóan szexi miniszoknyájában az íróasztalra, és kacéran keresztbe tette a lábait, hogy harisnyájának szegélye mindenképpen Onew pillantását keresztezze.

– Hagyj békén! Ha nem ismernélek olyan régóta, most úgy kipenderítenélek, hogy a lábaid nem érnék a földet! – válaszolta páratlan higgadtsággal Onew, és levette tekintetét Jiyeon lábairól, és folytatta a papírok aláírását.

– Cöh... Tudom, hogy igazam van! – fintorgott Jiyeon, és leszállt az asztalról.

– Inkább azt mondd meg, ebédidőig milyen programom lesz! – mondta Onew utasító, de továbbra is kimérten nyugodt hangnemben.

– A húgaid jelezték, hogy valamikor benéznének hozzád, és még délelőtt érkezik egy bizonyos Choi úr. Befektetési ajánlatot kíván tenni, a megküldött anyagát átküldtem e-mailen, és... – hagyta abba egy pillanatra Jiyeon, amíg Onew mellé lépett, és annyira közel hajolt hozzá, hogy a fiú érezze parfümjének illatát, rámutatott az egyik asztalon heverő mappára, és a szemébe nézve folytatta – ...itt van papír alapon is.

Onew nyelt egyet, majd némán biccentett a fejével, jelezve a titkárnőjének, hogy elmehet. Jiyeon mosolygott egyet, majd kecsesen kisétált az irodából. Ahogy becsukta volna maga mögött az ajtót, Choa és Way éppen testvérükhöz tartottak.

Az ikerpár ellentmondást nem tűrő hevességgel szinte félrelökte Jiyeont, ahogy beléptek az elnök irodájába. A lányok külsőre szinte kiköpött hasonmásai voltak egymásnak, azonban teljesen más személyiségük volt. Mindketten kifejezetten élvezték, ha összekeverték őket egymással, ezért általában erre még rá is tettek egy lapáttal azzal, hogy ugyanolyan ruhákat vesznek fel. Way inkább afféle vagány csaj volt, szabadidejében szívesen motorozott, szinte mindenféle extrém sportot kipróbált már, a sziklamászástól a bungee jumping-ig. Choa viszont inkább a művészeteknek élt, egy nagyobb szimfonikus zenekarban csellózott. Kettőjük közül ő volt az, aki a megfontoltabb volt, míg Way szerette a váratlan helyzeteket.

– Szia Oppa! – köszöntek a teljesen ugyanolyan ruhában lévő és pontosan ugyanolyan hajviseletű lányok szinte egyszerre, és ragyogó vidámságuktól Onew is mosolyra fakadt. Rajta kívül senki nem tudta őket egymástól megkülönböztetni.

– Sziasztok, lányok! Mi történt, megint elfogyott a pénzetek? – nevette el magát Onew.

– De gonosz vagy, Oppa! Hátsó szándék nélkül már meg sem látogathatunk? – nyújtotta ki a nyelvét Way.

– Jól van, Way, akkor csak beszélgessünk! – kínálta hellyel testvéreit a fiú.

– Ami azt illeti, tényleg nem állunk valami jól... – mondta szemlesütve Choa, de Way összevont szemöldökkel megbökte az oldalát, hogy hallgasson.

– Máris feléltétek a pénzt, amit a múlt héten adtam? – válaszolta Onew, de hangjában inkább az idősebb testvér gondoskodása, mint harag érződött.

– Choa szeretne elutazni egy kis időre a zenekarával, amihez új ruhákat kell neki vennie, meg egy szép cselló sem ártana, hogy tökéletes legyen a koncertsorozatán! – ragadta magához a szót Way.

– Hé, miért így mondod? – szólt közbe Choa, és szinte sírásra görbült a szája.

– Jól van, az igazság az, hogy a pénzt, amit adtál, eljátszottam egy online kaszinóban, és nincs egy vasunk sem. De attól még igaz, hogy Choa-nak új ruha és hangszer kell! – mentegetőzött végül Way, és próbált minél ártatlanabb tekintettel bátyjára nézni.

– Jaj, lányok! Amikor apánk meghalt, a végrendeletében rám hagyta a vállalat elnöki posztját, az igazgatóságban pedig ti is szavazatot kaptatok. Édesapánk egyben meghagyta azt is, hogy gondoskodjam rólatok, de akármilyen nyereséges is most a LeeTech, az ehhez hasonló akcióitokat hanyagolni kellene, mert még a végén csődbe megyünk! Persze, hogy adok pénzt, hiszen ez a ti pénzetek is ugyanúgy, mint az enyém. Nemsokára szólok Jiyeonnak, hogy utaljon a számlátokra! – válaszolta Onew, aki nem tudott sokáig haragudni egyikükre sem.

– Szuper vagy, Oppa! Megígérem, hogy vigyázni fogunk a pénzre! – kacsintott Way.

– Gomawo, Oppa! Többet nem engedem Way-nek, hogy elherdálja azt, amit te megkeresel nekünk! – hálálkodott Choa, majd mindketten egy hatalmas puszit adtak Onew arcára, aki olyan képet vágott, mint amikor egy nagyszülő túlzottan babusgatja az unokáját, és összehúzott szemöldökkel, de mosolyogva intett búcsút a lányoknak.

Amikor kiléptek az irodából, Way egyik lábáról a másikra állva topogott, és megfogta Choa karját.

– Várj, Choa! Muszáj kimennem a mosdóba, túl sok kólát ittam, nem bírom tovább! – mondta, majd odaszaladt Jiyeonhoz, hogy mutassa meg neki, merre van a női mosdó, de inkább kísérje el oda. Így Choa egyedül maradván töltött magának egy kis vizet az automatából, majd leült a helyiségben lévő kanapéra.

Ekkor nyílt ki a liftajtó, amely mögül két huszonéves körüli fiatalember lépett ki. Egyikük egy magas, vékony, jóképű, de határozott tekintetű, jól öltözött, míg a másik egy valamivel alacsonyabb, kissé zömök testalkatú, kevésbé elegánsan felöltözött srác volt. A magasabbik, fekete öltönyös körülnézett az előtérben, ahol Choa-t leszámítva senki sem volt. A zömökebb srác odaszólt neki:

– Te, Siwon! Szerinted az a gyönyörűség lehet a titkárnő?

– Úgy látom, az elnök benn van. Shindong, várj meg itt kinn! – válaszolta kimért hangon Siwon, majd kopogás után belépett Onew irodájába.

Shindong néhány másodpercig feltűnően téblábolt, de egyik szemét végig Choa-n tartotta. Ezért is történhetett, hogy nekiment Jiyeon asztalának, és leborította az azon lévő lámpát, ami hangos koppanással ért földet, viszont szerencséjére nem tört el. A lány felfigyelt Shindong szerencsétlenkedésére, és nem bírta visszatartani kuncogását, és kis kezeit a szájához emelve próbálta elrejteni, hogy milyen jót mulatott a jeleneten.

– Agassi, megengedi, hogy ideüljek Ön mellé? – botorkált a kanapéhoz a fiú, miután visszaügyetlenkedte a helyére a lámpát.

– Csak tessék! – mosolygott a lány.

– Amióta megláttam magát, csak az jár a fejemben, hogy nincs még egy ugyanilyen szépség a világon, mint Ön! – erőlködött Shindong, és közben elvörösödött zavarában.

– Fogadna erre? – nevetett a lány.

– Biztos vagyok benne! – helyezkedett mellé Shindong, aki még mindig ugyanolyan kőműves dekoltázst viselt ülés közben, mint régebben.

– Az én nevem Choa! – nyújtotta kezét a lány.

– Shindong vagyok... – kapott oda a fiú, de véletlenül kilökte a poharat Choa másik kezéből, és annak tartalmát magára öntötte.

– Jaj, bocsánat! – kiáltott fel Choa.

– Én voltam a hibás! Ne menjen sehová, mindjárt visszajövök! – válaszolta Shindong, majd kiment a férfi mosdóba.

Jiyeon még látta, mielőtt leült a helyére, ahogy Shindong bemegy a férfimosdó ajtaján, majd nem sokkal később Way is megérkezett.

– Mehetünk? – kérdezte megkönnyebbülten.

– Ööö... igen, persze! – válaszolta Choa, egy utolsó pillantást vetve abba az irányba, ahol Shindong eltűnt a szeme elől, majd mindketten beszálltak a liftbe, és elmentek.

Mire Shindong visszaért, Choa helyett már csak a körmét reszelgető Jiyeont találta az előtérben.

– Elnézést, agassi! Hová lett a kolléganője, aki itt ült? – kérdezte csalódott tekintettel Shindong.

– Kicsoda? Ja, ő nem a kolléganőm, ő az elnök húga volt! – válaszolta Jiyeon, de közben rá sem nézett Shindongra, aki csak nevetve ennyit suttogott magában:

– Az elnök húga? Azt hiszem, szerelmes lettem!

Ezalatt benn az irodában Onew és Siwon már javában folytatták az üzleti megbeszélést.

– Nagyon meggyőző az anyaga, és az is, amit mondott, kedves Choi úr! – bólogatott Onew, miközben becsukta az előtte lévő aktát.

– Kérem, szólítson Siwonnak! – köszönte meg az elismerést Siwon.

– Igaz is, mostantól a közös üzletünk összeköt minket! – nevetett Onew.

– Reméltem is, hogy így lesz! A megbízóm biztosan elégedett lesz! – mosolyodott el Siwon.

– Jiyeon, küldj át kérlek valakit a marketing osztályról, hogy odaadhassam neki Choi úr anyagát! – szólt bele a telefonba Onew.

Siwon háttal ült az ajtónak, így nem látta, mikor a halk kopogást követően Taeyeon lépett be az irodába lesütött szemekkel, és Onew mellé lépett, anélkül, hogy ránézne a tárgyalópartnerére.

– Taeyeon, örülök, hogy jöttél! Choi úr, vagyis elnézést... Siwon befektet a vállalatunk marketingpolitikájának növelésébe, és itt van az anyag, amit hozott! – mondta Onew, mire Taeyeon lassan felpillantott, és pár pillanat múlva kővé dermesztette a felismerés, hogy valójában ki is áll előtte.

II. rész - 8. fejezet (Egy új barátság kezdete)

II. rész

Feltépett sebek

8. fejezet

Egy új barátság kezdete

Napjaink Szöulját a zsúfolásig megtelt utcákon munkába rohanó emberek, a közlekedési szabályokra fittyet hányó autók és a város zajai töltik meg élettel. Mialatt a reggeli napsugarak bátortalan kísérletet tesznek a különböző cégek főhadiszállását jelentő monumentális épületek megvilágítására, borús esőfelhők kezdenek el gyülekezni a város felett, sajátos szürkeségbe borítva a várost. A lassacskán egyre felerősödő szél által hajtott felhők hamarosan a napsütésre vágyakozók utolsó reményét is elvették a csapadékmentes időjárástól, és pár pillanat múlva már óriási cseppekben szakadni kezdett az eső.

Taeyeon a munkahelyére tartott éppen, mikor az épphogy kinyitott esernyőjét egy erősebb széllökés szinte kicsavarta kezéből, teljesen kifordítva az ernyő bordáit, felfelé álló tölcsért képezve az áthuzatból. Az esernyő teljesen megadta magát, nem engedett a lány erőtlen próbálkozásainak, így Tae pillanatok alatt bőrig ázott, pedig már csak néhány méterre volt a LeeTech irodaépületétől, ahol dolgozott.

Ahogy belépett az irodaházba, csuromvizes gallérját nyakába húzva igyekezett minél előbb a lifthez érni, miközben egyik kezében táskáját, másikban pedig a használhatatlanná vált esernyőjét szorongatta. Tekintetét a földre szegezve próbálta elkerülni a többi ott dolgozó pillantásait, akik azonban ügyet sem vetettek a bőrig ázott lányra. Amikor megnyomta a lifthívót, a megszokott hangjelzés kíséretében azonnal ki is nyílt a liftajtó. „Mára úgy tűnik, ellőttem a szerencsémet” – gondolta Taeyeon, és beszállt a felvonóba. Örömmel nyugtázta, hogy senki más nem volt odabenn, és rögtön meg is nyomta a legfelső szintre utaztató gombot. Mielőtt azonban bezáródott volna az ajtó, valaki hirtelen ott termett, és kezeivel megakadályozta, hogy elinduljon a lift felfelé. Tae ekkor felpillantott, és meglátta, hogy Jiyeon volt az, aki beszállt mellé. Jiyeon az elmúlt tíz évben csinos, vonzó nővé cseperedett, és Onew titkárnőjeként dolgozott már évek óta. Nagyjából egyszerre kerültek a LeeTech vállalathoz Taeyeonnal, aki egykoron szintén adminisztratív tevékenységet folytatott, azonban mára már marketing menedzseri feladatokat látott el.

– Úgy látom, mióta megkaptad az új pozíciódat, már nem jársz be időre dolgozni. Attól, hogy Onew kivételezik veled, nem kellene rossz példát mutatnod a többieknek! – szúrta oda sértődött hangon a néhány aktát cipelő Jiyeon a tetőtől talpig vizes Taeyeonnak, aki csúnyán köhögni kezdett.

– Tegnap éjjelig dolgoztam a kiemelt projekten, és kicsit elaludtam – mentegetőzött Tae szinte fuldokolva, bár nem tartozott elszámolással a főnök titkárnőjének.

– Ráadásul hogy nézel ki? Csurom vizes vagy, mintha a kútból húztak volna elő! – mondta Jiyeon mintha meg sem hallotta volna Tae válaszát.

A felvonó éles hangon jelezte, hogy megérkeztek a céljukhoz, a legfelső szintre, ahol Onew elnök irodája is volt. Habár az egész épület a legmodernebb és a legújabb trendnek megfelelő berendezésekkel volt felszerelve, az „elnöki szinten”, ahogy a dolgozók nevezték egymás között, hi-tech elektronikai eszközök és ultramodern bútorzat fogadta az ide látogatókat. Tae és Jiyeon már megszokta a látványt, de annak, aki először jár itt, biztosan tátva marad a szája a lenyűgöző gazdagságtól. Jiyeon elfoglalta a helyét a recepción, Tae viszont a központi szobából nyíló egyik irodába lépett be. Az irodában három asztal volt, de eddig Taeyeonnak csak egyetlen szobatársa volt, egy Seohyun nevezetű lány.

Taeyeon arcán még mindig látható volt a tíz évvel ezelőtti robbanás nyomán megmaradt heg, és gyermekének elvesztése, valamint az a tudat, hogy többé nem lesz lehetősége szülni, meglehetősen visszahúzódóvá tette. Talán egyetlen dolgozó volt, aki még nála is csendesebb és mások számára jelentéktelen volt, az pedig Seohyun. Seo minden reggel elsőként érkezett munkába, és utolsóként távozott onnan. Még Tae-vel is keveset beszélt, másokkal viszont még annyit sem. Jiyeon kifejezetten nem kedvelte egyik lányt sem, de talán Seohyun volt az, aki a leginkább ellenszenves volt számára. Szürke egérnek hívta, amikor kevésbé akart bántóan szólni hozzá, de igazság szerint nagyon találó elnevezés volt Seohyun számára. Ő volt az, aki az Onew által csapatépítés címszó alatt elrendelt kötelezően közösen töltött ebédszünet alatt az észrevétlenségbe merülve falatozott, soha egyetlen témához sem szólt hozzá, de a többiek sem törődtek vele igazán. Taeyeont kedvelte, igaz, ez mindössze abban mutatkozott meg, hogy vele váltott néhány szót alkalomadtán valami semleges témáról, például az időjárásról. Amint Seo meglátta a még mindig vizes Tae-t, ezért is szólította meg.

– Esik az eső? – kérdezte bátortalanul halkan.

– Igen, az előbb kezdett rá. Jaj, míg el nem felejtem! Hoztam neked valamit! – kapott észbe Taeyeon, és elővett a zsebéből egy kissé nedves, zsinórszerű valamit, majd Seohyun kezébe adta.

– Kamsahamnida! – köszönte meg zavarában Seo, de hirtelenjében fogalma sem volt, mire való a váratlan ajándék.

– Ez egy olyan madzag, amit a szemüveged szárára erősíthetsz, és így a nyakadba akasztva hordhatod a szemüveged! Megfigyeltem, hogy csak gépeléshez használod, és amikor leteszed, állandóan keresgélned kell. Mostantól mindig ott lehet a nyakadban, így arra gondoltam, ez hasznos ajándék lenne a számodra! – mosolygott Tae, és közben ráerősítette a madzagot Seo szemüvegére.

– Ez nagyon szép! Hozzám még senki sem volt ilyen kedves, nem is tudom, mit kell ilyenkor mondani... De milyen alkalomból kaptam? – igazította meg a copfban összekötött haját Seohyun, és hálás tekintettel Tae-re nézett.

– Szerintem a hasznos ajándékokhoz nem szükséges alkalom. Örülök, hogy tetszik, használd egészséggel! – mosolyogta Taeyeon, és végre levetette kabátját, és felakasztotta száradni.

Taeyeon alig helyezkedett el az asztalánál, ahol káosznak tűnő rendetlenségben hevertek szanaszét a papírok, Jiyeon rontott be kopogás nélkül az irodába, de megállt az ajtóban. A két lány már hozzászokott Jiyeon stílusához, így meg sem lepődtek azon, hogy úgy közlekedik fel s alá, mintha ő lenne a cég tulajdonosa.

– Még nincs itt? Arról volt szó, hogy ma reggel fog kezdeni az új lány... – bosszankodott Jiyeon, mire Tae és Seo előbb egymásra, majd mindketten a titkárnőre néztek.

– Milyen új lány? – bökte ki végül Tae.

– Nem is tudtok róla? Nekem tegnap szólt Onew elnök, hogy új szobatársat kaptok! – hangoztatta gúnyos dicsekvéssel Jiyeon.

– Akkor elpakolok az asztaláról – kelt fel a helyéről Seohyun, és a harmadik íróasztalon lévő papírokat kezdte el rendezgetni.

– Helyes, pakold csak el! Heh, kíváncsi leszek, az új lány hogy fog kijönni veletek, ebben az irodában rosszabb a hangulat, mint egy apácazárda elkülönített szobájában! – nézett körül Jiyeon, majd kiment az irodából és határozottan becsukta maga mögött az ajtót.

Néhány perc múlva Tae és Seo kopogást hallottak, majd egy tetőtől talpig pink színű ruhába öltöztetett, mosolygós lány lépett be az ajtón. Hosszú hajában masnis fejpánt, ruháját szívecskék borították mindenütt.

– Sziasztok! A nevem Tiffany, de szólítsatok csak Fany-nak! Úgy örülök csajszik, hogy együtt fogunk dolgozni! Szeretném, ha mi hárman lennénk a legjobb barinők a világon! Mit szóltok hozzá? – mutatkozott be az új lány, akinek még a szemei is mosolyogtak, és áradt belőlük a vidámság és az életigenlés. Tae és Seo újfent egymásra néztek, majd üdvözölték a jövevényt.

– Szia! Taeyeon vagyok, ő pedig itt Seohyun. Örülünk, hogy megismerhetünk téged! – válaszolta Tae, mire Tiffany örömében tapsolni kezdett, és plüssállataival elfoglalta az üresen lévő íróasztalt.