II. rész - 15. fejezet (Veszteségek)

II. rész

Feltépett sebek

15. fejezet

Veszteségek

A városra már az éj sötétsége borult, azonban a LeeTech irodaépületének legfelső szintjéről nézve a világító reklámtáblák és a fényáradatban úszó sztrádák a nappali világosságnál is százszorta csillogóbb tündöklést kölcsönöztek a lenti világnak, mint pár órával ezelőtt. Onew az irodája ablakában állt, és gondolataiba meredve, leoltott villany mellett némán bámulta a horizontot.

Jiyeon néhány dossziéval a kezében ekkor nyitott rá, és felkapcsolta a villanyt. Majdnem sikoltott, annyira meglepődött, hogy még van valaki rajta kívül az irodában, még az ajtót is elfelejtette maga mögött becsukni.

– Te még itt vagy? Azt hittem, az esti megbeszélésed után elmentél... – nyugodt meg a lány, hogy nem valami betolakodó lepte meg őt ennyire, majd letette a kezében lévő iratokat az íróasztalra, és Onew-hoz lépett, akit csak a villanyfény bírt rá arra, hogy elforduljon az ablaktól.

– Nem volt kedvem hazamenni – válaszolta halkan a fiú, majd ismét az ablak felé fordult, pedig már csak a tükörképét látta visszaverődni onnét. Látta, ahogy Jiyeon lassan mellé szökken, és a füléhez emelte ajkait.

– Ha akarod, segíthetek ellazulni – suttogta érzékien a fiú fülébe, aki érezte Jiyeon leheletét, ahogy végigszánkázik a fülcimpáján, amelyen a szemmel nem észrevehető szőrszálak égnek álltak.

– Mondtam már, hogy hagyd ezt abba! – lépett odébb Onew, de hangja nyugodt maradt.

–  Tudod, nem várok ám rád örökké! – válaszolta sértődötten a lány.

Onew erre ismét kinézett az ablakon, és úgy tett, mintha semmit sem hallott volna ebből, és az égboltot nézegetné.

– Mire gondolsz? – próbálta Jiyeon életben tartani a beszélgetésüket.

Onew néhány másodpercig szótlanul meredt továbbra is az ablakra, majd éppen akkor, mikor a lány már megunta volna, tőle szokatlanul kitárulkozva kimondta, amire legbelül gondolt.

– Mire gondolok? A múltra... Felnézek a csillagokra, és a múltat látom. Ezek a fények évekkel ezelőtt indultak el, talán épp akkor, mikor először megláttam őt. Azóta megpróbáltam minden tőlem telhetőt megtenni, hogy megkönnyítsem az életét, viszont ma is szembesültem azzal, hogy ez is kevés volt... Te is tudod, hogy mi mindenen ment keresztül, és beleőrülök, hogy bárhogyan is igyekszem, képtelen vagyok őt boldoggá tenni – hajtotta le a fejét szomorúan a fiú.

– Taeyeon... – fortyogta a haragtól szinte fújtatva Jiyeon. – Elegem van belőle, és belőled is! Tíz éve mást sem hallok tőled, hogy Taeyeonnak ilyen rossz, meg Taeyeonnak úgy kell segítened... Irgalmas szamaritánusnak tűnteted fel magad, de közben a legönzőbb, legtapintatlanabb és legkegyetlenebb ember vagy, akit ismerek! Hánynom kell annak a nőnek a nevétől, és torkig vagyok attól, hogy bárhogy próbálok a kedvedben járni, még arra sem méltatsz, hogy rám nézel! Vedd tudomásul, hogy nekem is van méltóságom és büszkeségem, vannak érzelmeim, amelyekkel te pontosan tisztában vagy! – fakadt ki Jiyeon, mire Onew meglepetten nézett a lány dühtől lángoló szemeibe.

– Most nem rólad van szó... – szólt közbe Onew, de Jiyeon a méregtől szinte sírva folytatta.

– Rólam? Persze, hogy nem! Mindig rólad van szó... Most az egyszer te hallgass végig engem! Belegondoltál abba egyetlen egyszer is, hogy esik nekem az, hogy nap, mint nap el kell viselnem őt a munkahelyemen, hallgatni tőled azt, hogy mennyire rohadtul belé vagy esve már évek óta? Még ennyi év után sem esett le neked, hogy soha a büdös életben nem fog veled összejönni? Engedd már el őt, és éld tovább az életed! Én itt voltam melletted végig, amit te olyan természetesnek vettél... Tőled bármit elviseltem, azt tehettél velem, amit csak akarsz. Tíz éve, mikor Taeyeon még a kórházban volt, ebédet főzettél velem neki, én intéztem helyetted, hogy tudjon hol lakni, lefoglaltam az éttermet, ahol randiztatok, amire még a ruhádat is én választottam ki! Nekem ne gyere azzal, hogy milyen rossz érzés, ha valaki nem szeret viszont úgy, ahogy te akarod, vagy azzal, hogy miért nem lehettek együtt, mert ha valaki, én ezzel pontosan tisztában vagyok!

– Jiyeon... – nyújtotta karját Onew a lány felé, de Jiyeon elfordította a fejét, és elhúzódott a fiútól.

– Hagyjál! Lehet, hogy most itt van veled a kis szerelmed, de mikor majd szépen lelép, és én sem leszek melletted, akkor fog feltűnni, hogy mennyi mindent megtettem érted, amiről te nem voltál hajlandó tudomást venni! Azt mondod, eddig csak egyvalakibe voltál szerelmes? Én is. Te voltál az első és az utolsó, aki iránt bármilyen érzelmet is tápláltam! Soha többé nem fogok abba a hibába esni, hogy a reptéren várjam a kompot. Neked is ugyanezt tudom javasolni... – tette hozzá Jiyeon, majd mielőtt Onew válaszolhatott volna, kiviharzott az irodából.

Ezalatt a Lau Industries estére viszonylag csendes parkolóházában helyet talált magának egy autó, amelyben Henry és Taeyang ültek. Henrynek természetesen bérelt helye volt, képtelenség lett volna eltévesztenie, hogy hol is kell megállnia a kocsijával. Taeyang leállította a motort, és a hátsó ülésen a mobiljába temetkező Henryhez szólt.

– Itt is lennénk. De ha már ilyen szépen megérkeztünk, szeretném megtudni, hogy mostantól a sofőröd leszek? – kíváncsiskodott fintorogva Taeyang.

– Szó sincs erről! – válaszolta Henry, de nem nézett fel a mobilja kijelzőjéről. – Ahogy Siwonnak és a többieknek is, neked is megvan a magad feladata a tervben. Egyelőre mellettem kell maradnod, és azt kell tenned, amit mondok. A kívülállók számára a legkézenfekvőbb álca az, hogy a sofőröm vagy, de jóval több munkát szánok neked. A személyi testőröm leszel, és meg kell védened engem, bármi történjék is.

– Ugyan mi történne? – kétkedett Taeyang, de a szíve mélyén örült annak, hogy ilyen meghatározó feladatot kapott. Másrészről így lépten-nyomon Henry-vel lehetett, és bízott abban, hogy megtud valamit róla, ami alátámasztja a gyanakvását vele szemben.

– Csak annyi a dolgod, hogy követed az utasításaimat, és mindig töltve tartod a fegyvered – tett pontot a beszélgetés végére Henry, mire Taeyang leellenőrizte, hogy a nadrágja hátuljában használatra készen pihen a pisztolya.

Kiszálltak az autóból, és szép komótosan a lift felé vették az irányt, mikor váratlanul útjukba állt egy fiatal lány.

– Félre az útból! Mit keresel itt? Menj haza, most rögtön! – fontoskodott Taeyang, és karjával a kijárat felé próbált hadonászni a tőle pár lépésnyire álló jövevény felé.

– Sunbae? – szólalt meg a lány, miközben szemeit hunyorítva nézett Henry-re. – Krystal vagyok.

Henry ösztönösen összerezzent, nem számított erre a találkozásra. Azonnal felismerte Krystalt, akivel már korábban személyesen is találkozott. Idővel fel akarta fedni magát előtte is, viszont most még nem. Azonban higgadt maradt, és így szólt:

– Krystal! Mindig is tudtam, hogy kivételes lány vagy. Nem gondoltam volna, hogy meg fogsz találni. Biztosan rengeteg megbeszélnivalód lenne velem, de sajnos ez a pillanat nem igazán alkalmas. Megígérem, hogy holnap szakítok rád időt! – mondta Henry.

– Éppen eleget vártam már! Azonnal mondd meg, hol van a nővérem, és kérem a szüleim hagyatékát is! – tért a lényegre Krystal.

– Mondtam már, most nem tudok veled foglalkozni, de holnap találkozhatunk, és akkor megbeszéljük ezt, jó? – erősködött Henry.

Taeyang teljesen döbbenten nézett hol Henry-re, hol Krystal-ra. Ekkor vette észre, hogy egy, a másik oldalon parkoló autó résnyire lehúzott ablakából egy pisztolycső mered Henry-re. Egy szempillantás alatt elővette a fegyverét, majd a másik karjával maga mögé húzta főnökét.

– Oppa, ne! – hallatszott egy kétségbeesett lány sikoltása, de nem Krsytalé volt. Rögtön ezt követően egy lövés dörrent az ablak mögül, amely a parkolóház falain visszhangozva az egész szinten hallatszódott.

Taeyang azonnal viszonozta a tüzet, egy gyors sorozatot küldve a kocsira, amelyből a lövések jöttek.

Taeyang lövéseitől betört az autó ablaka, és az egyik golyó biztosan célt talált, mert a törött üvegek vérrel borítva hullottak a földre. A kocsi hátsó ajtaja kinyílt, és valaki gyorsan kiszállt a járműből. Még fel sem ocsúdtak, mikor az autó már el is indult, és elképesztő sebességgel tartott Henry és Taeyang felé. A két fiú épphogy csak el tudott ugrani, be a többi parkoló autó közé.

Taeyang azonnal felugrott, és két-három lövést adott le a száguldó autóra, amely egy pillanatra megállt a menekülő Krystal mellett, aki a vezetőt az anyósülésre lökve gyorsan beszállt a kocsiba.

Henry észrevette, hogy egy félelemtől remegő, a kezeit a füleire tapasztó fiatal lány maradt összekuporodva a merénylő autójának a helyén. Látta, hogy az autó már meg is fordult, és ismét feléjük tart, ezért lélekszakadva átszaladt a másik oldalra, és miközben Taeyang egyfolytában az autót lőtte, Henry gyengéden megfogta a lány kezeit, és így szólt hozzá:

– Nyugodj meg, nem akarlak bántani!

Ezalatt az autó kerék csikorgatva eltűnt, és Taeyang odajött hozzájuk.

– Biztos, hogy eltaláltam a rohadékot! Az a Krystal miután beszállt a kocsiba, ő vezette az autót. Utánuk menjek? – kérdezte az adrenalintól lihegve Taeyang.

– Hagyd őket! Biztos vagyok benne, hogy hamarosan jelentkeznek – válaszolta Henry, majd az ijedt lányra nézett, és megnyugtatóan barátságos hangon a lányhoz fordult. – Mondd csak, hogy hívnak?

A lány még mindig reszketett az ijedtségtől, de Henry kezeit szorítva, a fiú hangja valahogy mégis megnyugtatta, és megmondta a nevét:

– Yeri...

II. rész - 14. fejezet (Az álarc felfedése)

II. rész

Feltépett sebek

14. fejezet

Az álarc felfedése

 

Szöul városközpontjában több neves, és sokcsillagos szálloda terült el. Egyik-másik teljesen beleolvadt a környező irodaházak közé, némelyek pedig igyekeztek kitűnni az egyhangú felhőkarcoló rengetegből. A belvárosban, a Jung-gu kerületben fekvő „The Shilla Seoul” szálloda egy igazi ötcsillagos luxusszálloda, amelynek külön bevásárlóközpontja, több étterme és egy teljes körű wellness részlege is van. Nemcsak koreai, hanem külföldi, elsősorban japán, amerikai és francia üzletemberek szálláshelyéül szolgált, de több turista is megfordult ezen falak között.

Yoona ennek a szállodának a parkolójába fordult be kocsijával Taeyang legnagyobb meglepetésére. Már a parkolóház nagyjából akkora lehetett, mint a börtönben az a közös tér, ahová mindig kiengedték őket délutánonként egy-két órácskára.

– Mit keresünk mi itt? – csúszott ki hangosan Taeyang tátva maradt száján.

– Itt lakunk. Ezt is Sunbae-nek köszönhetjük. Még mindig azt mondod, hogy nem érdemes követnünk az utasításait? – mondta fölényesen Yoona, miközben leállította a kocsi motorját, és kecsesen kiszállt a járgányból. A fiú ámulatba esve követte őt.

Amikor beléptek a szálloda fogadótermébe, a szemben lévő hatalmas recepciós pult felé igyekeztek. Taeyang még soha nem látott ehhez fogható színpompás gazdagságot, és el kellett ismernie, hogy a tíz évvel ezelőtti helyzetükhöz képest valóban felvitte Isten a dolgukat. Yoona bűbájos mosollyal lépett a fiatal recepciós hölgyhöz.

– Choi úr vendégei vagyunk. Kérek szépen egy kulcsot a szobájához, Im Yoona vagyok. Ő itt van? – kérdezte Yoona, mintha csak hazajárt volna erre a fantasztikus helyre.

A pult mögött álló lány kedvesen mosolyogva pillantott az előtte lévő monitorra, és kisvártatva meg is találta, hogy a Choi Siwon néven bejelentkezett vendégük a legfelső emeleten lévő lakosztályukban tartózkodik jelenleg. Gondosan előkereste a kulcsot, majd tájékoztatta a két jövevényt, hogy Siwon már várja őket.

Yoona és Taeyang ezután a lifthez siettek, amely szerencséjükre éppen a földszinten állt üresen. Miután Yoona megnyomta a legfelső szintet jelző gombot, becsukódott a liftajtó, és elindultak az ég felé. A lány a lehető legtermészetesebb módon nézett maga elé, majd egyszerre a börtöni divat szerint felruházkodott Taeyangra nézve így szólt:

– Most nézem csak, hogy vagy felöltözve. Majd találunk neked valami rendes ruházatot! – fintorogta, majd szándékosan nem nézett a fiúra.

– Mi a bajod a ruháimmal? – hördült fel mérgesen Taeyang.

– Felőlem... akkor rohadjon rád ez. De akkor ez volt az utolsó alkalom, hogy együtt utaztam veled! – szögezte le a lány, mire a lift hirtelen megállt, és a jelzőhangot követően kiléptek a legfelső szint folyosójára. Szinte azonnal megtalálták Siwon lakosztályát, ahová Yoona kopogás nélkül nyitott be.

A szoba társalgó részében Siwon és Shindong beszélgettek éppen, mikor felfigyeltek a két jövevényre. Shindong kissé mackós termete ellenére szöcskéket megirigylő gyorsasággal pattant fel a kanapéról, hogy üdvözölje rég nem látott barátját.

– Taeyang! Tesó! Örülök, hogy látlak végre! – ölelte meg a pompától még mindig kissé megszeppent Taeyangot.

Yoona szó nélkül ült le az egyik fotelbe, Siwon a helyén ülve méregette a tekintetével, miközben kezét a szájához emelve mélyült el gondolataiban.

– Jó látni téged, Taeyang! – üdvözölte végül barátját Siwon is, és mutatta neki, hogy foglaljon helyet.

– Mi a fene folyik itt? Megütöttétek a jackpotot? – nézett körbe a Bam haneul többi tagján Taeyang, miután mindannyian körbeülték a szoba közepén lévő nyugati típusú dohányzóasztalt.

– Yoona nem mesélte? A Sunbae fizeti ezt az egész mindent! Még a bárból is ingyen ihatunk! – vigyorgott Shindong, de Siwon csendre intette.

– Most, hogy végre te is itt vagy, megbeszélhetjük a továbbiakat. Amint azt tudod, a Sunbae azt szeretné, ha segítenénk neki a LeeTech vállalat ellehetetlenítésében – kezdte Siwon.

Taeyang erősen koncentrálva itta Siwon minden szavát, akire Shindong szintén úgy figyelt, mintha először hallaná a terv részleteit. Yoona ezalatt unott arckifejezéssel felvett egy magazint, és lapozgatni kezdte.

– Arról van szó, hogy a Sunbae nevében az én nevemen lévő fantomcég befektet a LeeTech vállalatba. Az üzleti együttműködés jegyében a LeeTech neve alatt támogatásokat szerzünk a többi nagyvállalattól egy marketingprojekthez. Amint minden jelentősebb vállalattól sikerül jelentős összeget kicsalnunk, a pénzt a fantomcégen keresztül kiszervezzük a Sunbae Seychelle-szigeteki offshore cégébe.

– Aki esetleg nem tudná, az offshore cégek olyanok, amelyeknek nem lehet visszakövetni a tulajdonosi viszonyait, és a cég jövedelmét a tulajdonosoknak úgynevezett osztalékként ki lehet venni adómentesen, vagy nagyon alacsony adókulccsal – szólt közbe fel sem nézve a magazinja mögül Yoona, mert látta, hogy Taeyang és Shindong kissé elveszítette a fonalat.

– Így van – vette vissza a szót Siwon. – A lényeg tehát, hogy a nagyvállalatoktól kicsalt pénzt kilopjuk a Sunbae-nek, és ezzel a marketingprojekt becsődöl. Az átvert vállalatok visszakövetelik a pénzüket, mire a LeeTech fizetésképtelenné válik, és végül csődöt kell jelentsen.

– Mi ebből a mi hasznunk? – tért a lényegre Taeyang, kissé előrehajolva, hogy még jobban hallja Siwont.

– A Sunbae annyi pénzt ad nekünk, hogy életünk végéig semmi gondunk nem lesz – válaszolta Siwon.

– De miért kell ebbe az off...izé cégbe kilopni a pénzt, mikor mi is zsebre tehetnénk? – értetlenkedett Shindong, mire Yoona dühösen ledobta az újságot, és annyira ráförmedt Shindongra, hogy a fiú még össze is rezzent.

– Te idióta! Ha meglépnénk ezzel a pénzzel, a szomszéd városba sem jutnánk! A Sunbae-nek ez a pénz nulla, de ha átvernénk, az biztos, hogy a föld alól is előkaparna minket, és megetetne a vaddisznóival! – tette karba kezeit a lány, és fejét rázva sóhajtott egy nagyot.

– Elég legyen! – szólalt fel határozottan Siwon, mire a többiek engedelmesen elhallgattak, egyedül Yoona puffogott Shindong értetlenségén. – Ma délelőtt Shindong kiderítette, hogy a LeeTech elnökének van egy húga – folytatta Siwon, de hanglejtésén érződött, hogy inkább el akarja terelni a szót.

– Nocsak! Na, és jó csaj? – csillant fel Taeyang szeme, de Shindong közbekiabált:

– El a kezekkel! Én láttam meg először!

– Jól van na! – tette fel a kezeit Taeyang, majd huncut mosollyal hozzátette – Félsz, hogy az én testem kellene neki, a te hájas valagad helyett, mi?

– Taeyang, neked más feladatot szánok, te nekem fogsz segíteni! A LeeTech elnökének húgát, hogy is hívják? Choa! Na szóval Choa-t Shindong fogja figyelni, hátha előnyt tudunk kovácsolni ebből – zárta le a vitát Siwon.

– Akkor már csak egy dolgot szeretnék tudni! – törte meg a pillanatnyi csendet Taeyang. – A Sunbae-nek mi haszna vagy előnye származik abból, ha a LeeTech vállalat csődbe kerül, és miért pont ezt a céget szemelte ki magának?

Ekkor váratlanul kinyílt az ajtó, és egy Siwonékkal nagyjából egyidős, elegánsan öltözött srác lépett be a szobába.

– Taeyang, azt neked nem kell tudnod még. Ez egyelőre maradjon az én titkom – mondta a fiú, akire mindenki meglepetten nézett fel a helyéről.

A helyiségben egy pillanatra halotti csend támadt. Talán még a rovarok is abbahagyták a repülést, hogy szemügyre vehessék a határozott fellépésű idegent, aki váratlanul betoppant a szobába. A fiatal fiú nem lehetett több huszonöt-huszonhat évesnél, a hajviselete ápolt, az öltönye igényes, és szemmel láthatóan a legdrágább márkájúak egyike volt. Kerek formájú szemüveget viselt, ami egyszerre kölcsönzött arcának kisfiús és komoly karizmát is.

– Ki a franc vagy te, hogy csak úgy hívatlanul beállítasz ide? Én honnan tudod, ki vagyok? Kihallgattál minket? – kiabálta Taeyang, és felugrott, hogy elkapja a titokzatos idegen grabancát, aki azonban vékonyabb termete ellenére elképesztő pontossággal kibillentette a nálánál nagyobb darab Taeyangot az egyensúlyából, aki így egy hatalmasat zakózott a padlón.

– Nem csalódtam benned, még mindig heves a vérmérsékleted – közölte félelmetesen higgadt hangnemben az idegen, és megigazította az előbbi mozdulattól félrecsúszott nyakkendőjét.

– S...Sunbae? – kérdezte bátortalanul hunyorítva Yoona, miközben a szemüveges srácot méregette. Erre a többiek, még a földön fekvő Taeyang is meglepetten előbb Yoonára, majd az idegenre néztek, aki az előbbi higgadtságát megőrizve így szólt:

– Bizony, Yoona, én vagyok az. Te megismerted a hangom. Siwon, Shindong... örülök, hogy végre találkoztunk ennyi év után! – biccentett a másik két fiú felé a Sunbae, majd leült Taeyang üresen maradt helyére, egyik lábát a másikra téve, és láthatóan várta a kérdéseket.

– Sunbae... minek köszönhetjük a látogatásod, és azt, hogy felfedted magad? De ne haragudj meg, valahogy idősebbnek képzeltelek... – kezdte Siwon.

– Sajnos korábban nem fedhettem fel magam még előttetek sem, de most, hogy elkezdtük az akciót, úgy gondoltam, megérdemlitek, hogy tudjátok, ki is vagyok valójában – válaszolta a Sunbae.

Taeyang végre felkelt a padlóról, és felemelt hangon mutatott az idegenre:

– Én nem bízom benned! Sunbae? Persze... egy taknyos kölyök vagy, semmi több! Ha nem csúszom meg az előbb, kitörtem volna a nyakadat is!

A Sunbae arca szinte meg sem rezzent, láthatóan nem ijedt meg Taeyang kiabálásától. Mikor mindenki ránézett a többiek közül, így szólt:

– Igazad van, hagyjuk a Sunbae-t végre! A nevem Henry Lau. Mostantól fogva viszont mindannyian azt csináljátok, amit mondok! Lássunk hozzá a LeeTech vállalat kifosztásához!

II. rész - 13. fejezet (Édes keserűség)

II. rész

Feltépett sebek

13. fejezet

Édes keserűség

Szöul belvárosa nemcsak éjjel, hanem napközben is élettől nyüzsögve virágzott. A reggeli esőnek nyoma sem volt, csupán az úttesten és a járdán itt-ott megmaradt tócsák árulkodtak a korábbi csapadékról. Az időjárás kellemes volt, az üzletek tömve voltak emberekkel.

Miután Onew elengedte Taeyeont a munkából, Tiffany könnyedén meggyőzte a főnököt, hogy Seohyun és ő kísérhessék haza. Tiffany azonban úgy gondolta, Taeyeonnak (és szerinte Seohyunnak is) jót tenne egy vásárlással, süti evéssel és szórakozással eltöltött nap a szobában kuksolás helyett. Tae eleinte még a Siwonnal való találkozás sokkhatása alatt volt, de Fany gondoskodott arról, hogy ne maradjon ideje egyik lánynak sem a gondolataiba merülni.

– El nem tudom képzelni, ez a sok ember mit keres ilyenkor az utcán! Senki sem dolgozik? Mi lesz így a gazdasággal? – nézett körbe felháborodottan Tiffany.

– Nem kellene mégis inkább hazakísérni Taeyeont, majd visszamennünk az irodába? – szólalt meg szinte suttogva Seohyun, mire Fany egyik karjával Taeyeonba, másikkal pedig Seohyunba karolva vezette a többieket tovább.

– Seobaby! Csak egy napra próbálj meg elszakadni a munkától! – válaszolta kedvesen, de határozottan Tiffany, mire Taeyeon kuncogni kezdett. – Mit nevetsz? – kérdezte egyből Fany, mire Seo is kíváncsian fürkészte az egyre ízesebben nevető Taeyeont.

– Hogy szólítottad Seohyunt? Seobaby? – nevette Tae, mire Seo fülig vörösödve nézett maga elé.

– Akit megszeretek, azoknak adok egy becenevet. Tudom, még csak most találkoztunk, de mindketten nagyon szimpatikusak vagytok nekem! Taeyeon... Tae... Taengoo! – kacsintott Tiffany, majd mindhárman hangos nevetésbe kezdtek.

A három lány éppen egy külföldi kávézó mellett haladt el, mikor Tiffany örömében ugrálni és tapsolni kezdett, mikor meglátta a helyiség bejáratát.

– Jaj, lányok! Ide muszáj bemennünk, isteni finom amerikai süteményeik vannak! Az ex-pasimmal csomószor jártunk ide... mekkora egy szemét gazember volt az a disznó! – ráncolta végül össze a szemöldökét Tiffany, de egy pillanat múlva már újra mosolygott, és szinte behúzta magával a másik két lányt a kávéházba.

– Ami azt illeti, én nem igazán szoktam ilyesmit enni, jobban szeretem a koreai ételeket... – akadékoskodott Tae, de Tiffany ellentmondást nem tűrően tuszkolta tovább őt. Seohyun nem mert ellenkezni.

– Szó sem lehet róla, hogy itt ne együnk valami finomságot! A vendégeim vagytok, válasszatok valamit! – mutatott Tiffany az üvegpultban sorakozó gusztusos cukrászkölteményekre.

A lányok nyálukat csorgatva szemezgettek a finomságok között, Tiffany kiválasztotta a kedvenc édességét, amiről nemcsak Tae és Seo, hanem a két kiszolgáló lány, illetve a mögöttük sorban álló vendégek is megtudták tőle, hogy azt még az egyik ex-pasijának (aki mellesleg amerikai) a nővére készítette el neki először, de nem volt közel sem olyan finom, mint ebben a kávézóban. Taeyeon is választott magának egy számára szimpatikus süteményt, majd mindenki meglepetésére Seohyun három sütit és egy amerikai tejszínhabos cappucinot is rendelt magának, amitől még Tiffany szája is tátva maradt. Amikor leültek, Seo a tőle már megszokott szégyenlősséggel fülig vörösödve vont vállat:

– Én imádom a süteményeket... és természetesen én fogok fizetni! – tette hozzá pironkodva.

Tae és Tiffany felettébb mulatságosnak találta, hogy a csendes és visszahúzódó Seohyunnak az édességek a gyengéi. Hamarosan kihozták a rendelt édességeket, illetve Seo capuccinoját, majd mindhárman falatozni kezdtek.

– Hmm, ez isteni... – mondta áhítattal Tiffany, majd felülkerekedett kíváncsisága, és megkérdezte, ami már elindulásuk óta fúrta az oldalát. – Taengoo, mitől lettél rosszul? Nem hiszem, hogy a főnök mondott valamit neked... mi történt?

Taeyeon lassan letette a süteményes villát, és mosolyt erőltetve magára, de mégis szomorú hangon válaszolt:

– Nem, Onew a legrendesebb ember a világon, nem tett semmi rosszat. Csak tudjátok, találkoztam valakivel, akire nagyon nem számítottam itt és most. Ez viselt meg egy kicsit, de már jól vagyok! – tette hozzá nem túl meggyőzően, végigsimítva az arcán lévő heget.

– Fogadjunk, hogy egy szemét pasi miatt van ez az egész! El sem hinnétek, hogy milyen sokáig próbálkoztam megtalálni az igazit... volt egy modell srác... Istenem, micsoda teste volt! Aztán volt egy amerikai autóversenyző, volt egy focista, egy híres basszusgitáros, akit nem neveznék meg, akkor volt egy testépítő... nos igen, nála nem volt nagy a gond, ha értitek, miről beszélek... – mondta vicces fintorral az arcán Tiffany, és közben ujjaival mutatta, hogy az utóbbi úrnak nem minden testrésze volt a legideálisabb, mire Seohyun vörösebb lett, mint a kínai zászló, de még Tae is zavarba jött. – Legutóbb pedig egy tűzoltó. Mindegyik csak magával volt elfoglalva, de arra volt merszük, hogy megcsaljanak engem! Minden pasi egy szemét! – nyugtázta végül Tiffany.

– Nem lehet, hogy csak azért mondod ezt, mert hasonló típusú srácokkal randiztál? – kérdezte tele szájjal Seohyun.

– Hogy érted ezt? Most mondtam, kikkel jártam eddig, mindegyik más volt... Bár az autóversenyzőnek és a focistának talán ugyanolyan formájú volt a feneke... – gondolkodott el komolyan Tiffany, és ettől a másik két lány ismét nevetni kezdett.

Ekkor figyeltek fel két lányra, akik a pultnál hezitáltak. Egyikük elegánsan csinos kosztümben volt, hosszú ébenfekete haját kibontva viselte, és látszott rajta, hogy igazán elit környezetben nőtt fel. A vele lévő fiatalabb lány viszont szedett-vetett ruhákat viselt, Tiffany egyből megállapította, hogy a cseresznyepiros bő, csipkés szoknyája nem illik a zöld felsőjéhez, illetve a rikító kék bakancsától szinte hányingere lett. Ehhez jött ráadásul a hajviselete...

– Nézzétek már azt a két csajt! – mutatott Tiffany a pult felé, egy pillanat alatt végigmérve őket. – A fekete hajú lánynak kell a cipője! A kislány viszont nagyon gáz! Az a dupla copf...

Tae és Seo feltűnés nélkül fordult a pult felé, és figyelni kezdték a két lányt.

– Azt mondtad, vehetek egy csokis sütit! – hisztizett durcásan a dupla copfot viselő lány.

– Yeri! Teljesen kihozol a sodromból! Ne akard, hogy itt mindenki előtt felpofozzalak! Válassz valami olcsóbbat, és menjünk végre! – mondta a kosztümöt viselő fekete hajú lány, aki nem volt más, mint Krystal.

Yeri szikrázó szemekkel nézett Krystalra, majd kiválasztott egy olcsóbb édességet Krystal legnagyobb megelégedésére. A szoknyája zsebéből előhúzta a vagyonát, ami némi aprópénz volt, de szerencsétlenségére két-három érme kiesett a kezéből, amelyek szétgurultak a padlón. Az egyik éppen Taeyeon cipőjének ütközve állt meg. Tae lehajolt, hogy felvegye a pénzt, de kezei nekiütköztek Yeri kezéhez.

– Bocsánat! – hajolt meg illedelmesen Yeri, ijedt arcot vágva, de Tae kedves mosolya megnyugtatta, és ő is viszonozta a mosolyt.

– Hogy hívnak? – kérdezte Tae.

– Yeri... – válaszolta büszkén a lány.

–  Ő a nővéred? – biccentett a fejével az éppen a pultnál fizető Krystal felé Taeyeon.

– Nem, dehogyis! – nevetett fel Yeri. – Még csak az kellene! Ő csak egy gonosz boszorka, aki ráakaszkodott az én Oppámra!

A három lány felnevetett Yeri utolsó mondatán, és Tiffany nem bírta ki, hogy ne adjon neki valami hasznos tanácsot:

– Akkor azt javaslom kislány, mindent bele! Legyél egy kicsit nőiesebb, öltözz fel szépen, csináltasd meg a frizurád, és viselkedj úgy, hogy felfigyeljen rád az a fiú! – mondta Fany, megpecsételve egy biztató kacsintással.

– Ne is hallgass a nénire! – szólt közbe váratlanul Seohyun. – Legyél önmagad, hidd el, a személyiségeddel sokkal jobban meg tudod fogni azt a fiút. Ha te így érzed jól magad, ne változtass magadon, ha tetszel annak a srácnak, úgyis felfigyel majd rád!

Yeri meghajolva megköszönte a tanácsokat, majd búcsúzóul Taeyeonra mosolygott, és visszament Krystalhoz, aki éppen kifizette a lány sütijét.

– Mondtam, hogy ne állj szóba senkivel! Jaj, a sírba teszel te lány, de én előbb lőlek le majd! – nézett fel az égiek segítségében reménykedve Krystal.

– Most én akarok Oppa mellé ülni az autóban! – mutatott Yeri a kávézó előtt parkoló kocsira, amelynek a volánja mögött Zelo várakozott a két lányra.

– Szó sem lehet róla! Megmondtam, hogy a hátsó ülésen húzd meg magad, vagy nem jöhetsz velünk sehová! Fogd be a szád, és edd meg a süteményed! – nyomta Yeri kezébe Krystal az édességet, majd kiléptek a kávézóból.

Taeyeon tekintete óvva kísérte végig Yerit, aki felébresztette benne az idősebb testvéri és az anyai ösztöneit is. Látta, ahogy beszáll a bejárat előtt parkoló autóba, és Krystal elfoglalja helyét az anyósülésen. Ekkor látta meg a volán mögött ülő fiút, de arcát csak egy pillanatra figyelhette meg, mert szinte azonnal elindultak. Tae pupillái egyszerre a tízszeresére nőttek, és azonnal felpattant a helyéről Fany és Seo legnagyobb meglepetésére, majd a bejárat felé rohant. Amikor kiért az utcára, Yeriék autója már beleveszett a szöuli forgalomba. Tae kétségbeesetten körbenézett, és kezeit a szívéhez emelve ezt suttogta:

– Zelo...

II. rész - 12. fejezet (A terv)

II. rész

Feltépett sebek

12. fejezet

A terv

Szöul külvárosi részein kevésbé volt meghatározó az a fajta nyüzsgés és gazdagságot jelentő pompa, ami a központot jellemezte. A fővárosi és a vidéki élet érdekes egyvelegét a viszonylag csendes utcák, és a tisztább levegő jelentette, ugyanakkor a nagyvárosokban uralkodó távolságtartás és az emberek egymás iránti közönye is érezhető volt. Egyik ház olyan volt, mint a másik, a kanyargós és keskeny utakon néhol csak gyalogosan lehetett a lakhelyeket megközelíteni.

Az egyik ilyen ház nappalijában az elmúlt években férfivá cseperedett Zelo serénykedett. A szoba berendezését mindössze néhány szekrény jelentette, a fekhely is a padlóra tett hálózsák volt. Ennek ellenére a fiú borzasztó rumlit csinált a parányi helyiségben, szerteszét hevertek a ruhadarabok és egyéb kacatok. A kezében lévő hátizsákba random jelleggel tett néhány pólót és nadrágot, majd az egyik fiókban talált egy pisztolyt a hozzá tartozó lőszerekkel, és azokat is gondosan eltette olyan természetességgel, mintha csak tízórait készítene magának a munkába. Az elhúzható ajtó ekkor kinyílt, és Krystal lépett be rajta.

– Te meg mi a fenét csinálsz? – kérdezte a lány kissé szemrehányóan.

Zelo nem válaszolt, csak becsatolta a hátizsákját, rá sem nézve a dühös tekintetű társára.

– Zelo! Azt kérdeztem, mire készülsz? – emelte fel a hangját Krystal, mire a fiú végre felé fordult.

– Nézd, Noona... nem bírok tovább várni. Elérkezett az ideje annak, hogy bosszút álljak Siwonon és a többieken amiatt, ami a nővéremmel történt. Sunbae csak ígérget, és torkig vagyok attól, hogy állandóan csak azt mondja, még nem állok készen. Ráadásul még a nevét sem tudom, és sosem mutatta meg magát, mióta ismerem. Egyre kevésbé bízom benne, bármennyit is segített nekünk. A szüleid halála után csak mi maradtunk egymásnak, és téged nem szeretnélek veszélybe sodorni. Úgyhogy, kérlek, ne próbálj megállítani! – próbálta volna kikerülni a lányt Zelo, de Krystal eltorlaszolta az ajtót.

– Te ostoba! Azt hiszed, engem nem vert át senki? Nekem nincs miért bosszút állnom? Szerettem volna megtalálni az eltűnt nővéremet, ehelyett én is csak ígéreteket kaptam Sunbae-től... Én ugyanúgy gyűlölöm őt, mint ahogy te azokat, akik a te nővéred halálát okozták! Most nem hagyhatsz itt egyedül! Keressük meg a nővéred gyilkosait, és közben derítsük ki, ki ez a Sunbae, és miért játszik velünk, mint macska az egérrel! Én már egyszer találkoztam vele, bár az több, mint tíz éve volt, viszont ezer közül is felismerném! Tarts velem továbbra is, nélküled nem tudom végigcsinálni! – nézett kérlelően a könnyes szemeivel Krystal Zelora, aki ettől kicsit megenyhült.

– Miért nem említetted nekem ezt soha korábban? – kérdezett vissza Zelo.

– Olyan fiatalok voltunk mindketten, nem akartam, hogy elhamarkodjuk a bosszút. Viszont, most látom, hogy az utóbbi időben már erre készültél, és nem is akarlak megállítani... Csak azt kérem, maradj velem, és segíts nekem kideríteni mindent Sunbae-ről, biztos vagyok abban, hogy ő tudja, hol vannak most azok, akik a nővéreddel történtek miatt felelősek! – mondta Krystal határozottan, amivel igencsak meggyőzte a fiút.

Zelo letette a hátizsákot, és leült a földre a rumli közepén. Szép lassan kivette belőle a pisztolyt, és a kezei között forgatva nézegetni kezdte, miközben így szólt:

– Jól van, Noona, meggyőztél. Mi a terved? Mert gondolom, már az is van...

Krystal elmosolyodott, és leült a fiú mellé, majd miután röviden szájon csókolta, folytatta:

– Tudtam, hogy számíthatok rád! Mivel a szüleim hagyatékának nagy részét egy vállalat szerezte meg, én úgy gondolom, ott kellene kezdenünk a nyomozást Sunbae után. Én ennek már utánajártam, a cég neve egy bizonyos „Lau Industries Inc.” nevű, Kanadában bejegyzett cég, akiknek Szöulban van a koreai központja. Biztos vagyok benne, hogy Sunbae-nek köze van ehhez a vállalathoz, és így a szüleim hagyatékának elvételéhez és a tíz éve történt eseményekhez is. Még nem tudom mi, de olyan érzésem van, mintha egy kirakós összes darabja itt lenne nálunk, csak nem vennénk észre, hogy mi alapján lehet őket összerakni! – fejezte be Krystal.

– Honnan gondolod, hogy Sunbae-nek köze van mindehhez? – ráncolta össze a szemöldökeit Zelo, és közben kezébe vette az előbb gondosan eltett pisztolyát.

– Nem tudom biztosan... van egy olyan érzésem, hogy nem véletlenül titkolta el előttünk a nevét ennyi éven keresztül, és a Lau Industries névvel is találkoztam már. Biztos vagyok abban, hogy köze van a szüleim hagyatékának elvételéhez, és valamiért titkolja, hogy hol is van ez én nővérem. És ne aggódj, végezni fogunk a nővéred gyilkosaival is! – ekkor Krystal hirtelen elhallgatott, mert az utcára néző ablak mögött meglátott egy alakot, aki szinte azonnal el is tűnt.

– Mi a baj? – kérdezte Zelo, és ő is az ablak felé fordult.

– Valaki kihallgatott minket! Nem szabad, hogy bárki is tudjon erről. Én kimegyek, és elkapom, bárki is az! – suttogta Krystal, majd jól hallhatóan folytatta. – Mindjárt jövök, és folytatjuk! Te kérsz valamit inni? – mondta a lány, majd kiment a szobából.

– Igen! Hozz nekem egy ásványvizet! – válaszolta ugyanolyan hangerővel Zelo, majd a fegyverével a kezében az ablakhoz lépett, de ügyelve arra, hogy ő észrevétlen maradhasson.

Az ablak mögött hallgatózó alak valószínűleg még közelebb hajolt, hogy minél többet vehessen ki a beszélgetésből, mikor Zelo hirtelen kinyitotta az ablakot, és ráfogta a pisztolyt.

– Jaj, ne! Mi a frászt keresel itt már megint? – sóhajtott kelletlenül Zelo, mikor meglátta egy fiatal lány ijedt arcát az ablakon túl. Krystal ekkor ért ki, és finoman rávette a kéretlen fülelőt arra, hogy kövesse őt be a házba.

Krystal a karjánál fogva szinte berángatta a bűnöst, aki egy dupla copfot viselő, nagyjából tizenhat éves lány lehetett, kezében egy jégkrém torta dobozával.

– Te ismered őt? – biccentett a lány felé a fejével Krystal, de közben még mindig szorosan a karját fogta, de Zelora nézett.

– Yeri... mit keresel itt? – ismételte magát Zelo, és leeresztette a fegyverét.

– Naaa! Ez fáj! – kiabált Yeri, miközben a karjait egyre szorosabban szorító Krystalra nézett. Mivel fogvatartója nem engedett a szorításból, jobbnak látta, ha válaszol a feltett kérdésre. – Én csak arra gondoltam, hogy biztosan szereted a jégkrém tortát... – nyújtotta ki a kezét, amiben valóban ott volt a már kissé olvadásnak indult finomság.

– Mit hallottál? – vallatta dühösen Krystal, mire Yeri nyafkán édes hangon válaszolt.

– Én? Semmit! Nem tudom, kit akartok megölni, de vigyetek magatokkal! – nézett aranyosan nagyra nyitott szemeivel Zelora.

– Szó sem lehet róla! Add ide a pisztolyt! – nyújtotta ki a szabad kezét Krystal Zelo felé, de a fiú hamar ráripakodott.

– Te megvesztél? Nem öldöshetjük az embereket csak úgy! Ő csak egy levakarhatatlan, kotnyeles kislány!

– Nem vagyok kislány! – kiabált közbe durcásan Yeri.

Krystal végre elengedte Yeri karját, de fél szemét még rajta tartva fordult Zelohoz:

– Mégis akkor mit javasolsz, mit csináljunk vele? Ezer százalék, hogy bajba sodor minket! Kicsoda ő, és honnan ismered?

Zelo szemeit a plafon felé forgatva sóhajtott egyet, majd így válaszolt:

– Pár hete találkoztunk először egy buszmegállóban. Szakadt az eső, és mivel nem volt nála esernyő, megengedtem neki, hogy odajöjjön az én ernyőm alá. Úgy tűnik, nagy hiba volt, ugyanis azóta egyfolytában felbukkan, a múltkor még itt is összefutottam vele. És most újra...

– Kérlek, vigyetek magatokkal, ígérem, nem fogok bajt okozni, és segítek mindenben, amiben csak tudok! Velem még senki nem volt olyan kedves, mint Oppa, és tudom, hogy ő jó ember! Ha valakit meg akar ölni, akkor biztos oka van rá! – győzködte a többieket Yeri, majd felváltva nézett hol Zelora, hol Krystalra.

Zelo beleegyezően, de mégis tanácstalanul nézett Krystalra, majd Yeri is rászegezte tekintetét, mire a lány bosszúsan fújtatott egyet.

– Nem bánom, de vannak feltételeim! – mondta halálosan komolyan.

Yeri örömében szinte ugrott egyet, és Zelo is elmosolyodott a helyzeten.

– Először is, ha csak egyszer, vagyis egyetlen egyszer nem azt teszed, amit én mondok, akkor szólalsz meg, mikor nem kaptál rá engedélyt, vagy bárkinek eljár a szád arról, hogy mit tervezünk, lepuffantalak, mint egy kutyát! – mondta határozottan Krystal, és mivel Yeri boldogan csillogó szemekkel bólogatott, folytatta. – Másodszor, senki nem tudhatja meg, hogy velünk jön Szöulba, sem barátok, sem szülők, se senki!

– Áh, nyugi, a szüleim észre sem fogják venni, ha lelépek otthonról! Szerintem titkon már várják is, hogy melyik lesz az a nap, amikor nem megyek haza! – legyintett Yeri.

– Aha... azt látod, meg tudom érteni... – gúnyolódott Krystal, de így folytatta. – Végül, és ezt jól vésd az eszedbe, ne próbálj meg soha túljárni az eszemen, mert akkor jobban jársz, ha te magad kéred, hogy lőjelek le! Érthető voltam? – mutatott fenyegetően Krystal Yeri felé, aki csak megszeppenve bólogatott tovább.

– Ugyan már, én sem örülök neki, hogy így alakult, de nem kell így viselkedned vele! Még hasznunkra is lehet! – próbált mosolyt erőltetni az arcára Zelo.

– Az majd kiderül. Akkor pakoljuk össze a legszükségesebbeket, és most azonnal induljunk Szöulba! – mondta Krystal.

– Még a ruháimért sem mehetek haza? – nyafogott Yeri, miközben lehajtott fejjel, száját lefelé csorbítva csücsörített.

– Azt hiszem, ennél nagyobb átok már nem érhet bennünket! – sóhajtott egy nagyot Krystal, és pakolni kezdett.

II. rész - 11. fejezet (A hála rabláncai)

II. rész

Feltépett sebek

11. fejezet

A hála rabláncai

Taeyang két hosszú éve várt erre a napra. A mai reggel is ugyanúgy kezdődött, mint általában a többi, mióta a szöuli fegyház lakója volt. Hajnalban ébresztették, majd néhány perce volt átöltözni, mielőtt bilincsbe verve, két fegyőr kíséretében az étkezdébe vitték, ahol elfogyaszthatta a napi moslékadagjának reggelinek hívott részét. Ezúttal azonban a nap sugarai erősebben világították meg a termet, az étel is ízletesebb volt, mint lenni szokott. Ez a szabadság fénye, és a szabadulás íze volt Taeyang számára. A habzsolva elfogyasztott reggelijét követően az őrök viszont nem a cellájába, hanem az adminisztrációs irodába kísérték, ahol röpke másfél óra alatt el is végezték a szabadon bocsátásához szükséges papírmunkát.

Amikor Taeyang bekerült a börtönbe, a nála lévő személyes tárgyakat egy dobozba tették, gondosan feljegyezve annak tartalmát. Most, hogy megszabadul az épület vendégszeretetétől, visszakaphatta őket, miután a cseppet sem rokonszenves kinézetű, bibircsókos orrú, kissé elhízott hölgy egyesével ledobálta elé azokat az asztalra.

– Azt mondja, hogy... egy tárca – kezdte el egyesével kihajigálni a cuccokat a dobozból a hölgy elképesztően unott és flegma módon –, egy kulcscsomó... egy használt mozijegy... „Szerelmünk lapjai?” – mérte végig a rákvörös Taeyangot a rendőrnő.

– Most mit néz így? Az egy tök jó film! – vette ki a nő kezéből a jegyet Taeyang, aki szemeit forgatva folytatta.

– Akkor van itt még egy zsebkés, egy napszemüveg, egy ilyen izé... jojó, és végül egy... – itt a nő felhúzta a szemöldökét, és csak undorodva ledobta a fiú elé, amit talált.

– Csókolom, az egy koton... gumióvszer... tetszik tudni, mire való? Elég szomorú, hogy most így két év után még magával is használnám!

– Kussolsz, te szemétláda! Akarsz még valamit? – ordított a palacsintaszájú hölgy kétszázas vérnyomással.

– A kifizetetlen parkoló céduláimat kihagyta a felsorolásból! Nincsenek ott véletlenül? – vigyorgott vissza Taeyang, de a sértett rendőrnő csak dühösen intett a magukban kuncogó őröknek, hogy hordják el a szeme elől ezt a pimasz frátert.

Amikor Taeyang végre kijutott a börtön falain, első dolga volt, hogy a város szmogos levegőjével teleszippantsa tüdejét, és mosolyogva nyugtázta, hogy végre szabad lett. Ekkor vett észre a fegyház bejáratától nem messze álló ezüstszínű sport cabriot. Csalódottan fújtatott egyet, majd az autóhoz ballagott, és beszállt az anyósülésre.

– Yoona, te mit keresel itt? – kérdezte Taeyang, anélkül, hogy bármelyikük is a másikra nézett volna.

– Örülj, hogy nem gyalog kell bemenned a városba! – válaszolta Yoona, mereven nézve a szélvédőt, és közben a kormányt szorongatta.

– Hol van Siwon? Miért nem ő jött el? – kíváncsiskodott Taeyang, és csak most fordult a lány felé.

– Sunbae más feladatot adott neki, most nem tudott eljönni. Hidd el, nekem is lenne annál jobb programom, mint hogy egy ilyen idiótát furikázzak – fintorgott Yoona, és még mindig maga elé bámult.

– Remek... már megint Sunbae! Hogy bízhattok egy olyan pasasban, aki még a nevét sem árulta el, és sosem mutatta meg magát? – fújtatott Taeyang.

– Bíznod kell benne, te is sokkal tartozol neki, ne felejtsd el! Vagy szeretnél visszamenni a celládba? – fordult végre a fiú felé felhúzott szemöldökkel, gúnyosan Yoona.

– Én csak Siwonban bízom... ha ő azt mondja, kövessük ennek a Sunbae-nek az utasításait, akkor azt fogom tenni. Viszont az első adandó alkalommal rá fogom venni őt, hogy hagyjuk ezt a csávót a mocskos terveivel együtt! – tette karba kezeit Taeyang.

– Hálátlan szemét vagy! – rivallt rá Yoona a duzzogó Taeyangra. – Tíz éve ő volt az, aki megmentett bennünket a börtöntől, vagy a javítóintézettől, ami még talán annál is rosszabb! Veled ellentétben Siwon fel tudja fogni ésszel, hogy egy ilyen befolyásos embert, mint a Sunbae, nem verhetünk csak úgy át büntetlenül! Azt is neki köszönheted, hogy a kis magánakciód után csak két évig kellett itt rohadnod! Ez rohadtul ne felejtsd el, az adósa vagy, csakúgy, mint mi! – fejezte be Yoona.

– Az biztos, hogy még egyszer nem akarok ide visszakerülni! Segíteni fogok, de szemmel tartom majd ezt a Sunbae-t, és téged is, Yoona! Benned sem bízom! – mutatott a lányra komoly arckifejezéssel Taeyang, mire Yoona gúnyos kacagásba kezdett.

– Érdekel is engem! Ha csak egy kicsivel több eszed van, mint amennyi látszik rajtad, akkor eszed ágában sem lesz keresztbe tenni sem Sunbae-nek, sem pedig nekem, mert akkor vissza fogod sírni az elmúlt két évet, azt garantálom! – fejezte be szinte félelmetes hangon Yoona, és beindította a kocsit.

– Tehát elkezdődött a LeeTech vállalat elleni akció! – dünnyögte csak úgy magának Taeyang, mire Yoona csak némán bólintott egyet, és elindultak a városközpont felé.

Eközben a LeeTech vállalat irodaházában Onew sikeresen igazolta, hogy Way és Choa jogosult az épület előtti parkolásra, és a lányokat, pontosabban Way-t csak azért büntette meg a rendőr, mert iratok nélkül vezetett. Az ikrek így is hálásak voltak kedvenc Oppájuknak, és sietve távoztak is, mielőtt újabb bajba kerültek volna. Onew dolga végeztével a bejárat felé indult, ahol összefutott az éppen távozni készülő Siwonnal és Shindonggal.

– Máris elmennek? – kérdezte önkéntelenül is Onew, tágra nyitott szemekkel.

– Sajnálom, de közbejött egy váratlan esemény. Ne aggódjon, a megbízóm ajánlata sziklaszilárd alapokon nyugszik. Hamarosan újra fel fogjuk keresni a további részletek miatt – mondta Siwon diplomatikusan.

– Rendben! – mosolygott Onew. – Akkor a viszontlátásra! – köszönt el illedelmesen meghajolva, majd Siwon és Shindong is ugyanígy tett. Onew már éppen belépett volna a bejárati ajtón, mikor pár lépés távolságból Siwon még utána szólt.

– Ja, igen... lenne itt még valami! Szeretném, ha az a kolléganője foglalkozna a projektünkkel, akit behívott az irodájába. Mindössze ez lenne a kérésem.

Onew-nak eszébe jutott Taeyeon furcsán ijedt tekintete, amikor meglátta Siwont, de kénytelen volt most azonnal válaszolni, ezért gyanakvó, de mégis kedves arccal válaszolt.

–  Természetesen, ez megoldható.

Siwon és Shindong ezután ismét meghajoltak, majd beszálltak az autójukba, és elhajtottak, Onew pedig a lifttel visszament a legfelső emeletre.

Jiyeon haláli nyugalommal fogadta Onew-t, aki szinte érezte a levegőben, hogy történt valami, amíg távol volt.

– Mi ez a nyüzsgés, ami kihallatszik a menedzseri irodából? – mutatott Taeyeonék szobája felé Onew.

Jiyeon még mindig a körmét reszelgette, és rezzenéstelen arccal válaszolt:

– Az új lány... hogy is hívják? Tiffany! Szóval Tiffany sikoltozott, és segítségért kiabált az előbb, mert a mosdóban rátalált a kis kedvencedre, aki elájult.

– Micsoda? – kiáltott fel aggódóan Onew.

– Ugyan már! – cuppogta Jiyeon nagyokat sóhajtva. – Semmi baja, szerintem csak a szokásos színjátéka, hogy figyeljenek rá. Nem is akarta, hogy orvost hívjunk, benn van az irodájában! – biccentett érdektelenül Jiyeon Taeyeonék szobája felé, mire Onew izgatottan szaladt oda, és kopogás nélkül benyitott a lányokhoz.

– Taeyeon! Jól vagy? Azt hallottam, elájultál! Hívok egy orvost! – mondta szinte kiabálva Onew.

– Semmi baj, jól vagyok. Csak egy kis rosszullét, semmi több... – válaszolta sápadtan Tae, mosolyt erőltetve arcára, miközben körülötte téblábolt Seo és Tiffany is.

– Azonnal menj haza, és pihenj! Szólok valakinek, hogy kísérjen haza! Este pedig hívj fel, hogy jobban vagy-e már! – utasította a lányt Onew, majd zavarba jött, mikor Tiffany és Seohyun csodálkozva nézett rá, és inkább jobbnak látta, ha szépen kimegy innen, és becsukta az ajtót.

Ahogy a három lány magára maradt, Tiffany huncut mosollyal fordult Tae felé.

– Úgy látom, a főnök fülig szerelmes beléd! – kacsintott Fany.

– Ugyan már, badarság! – szeppent meg Taeyeon. – Csak nagyon régóta ismerem, és pusztán aggódik miattam.

– Hidd el, csajszi, én teljes pontossággal meg tudom állapítani az ilyesmit, ehhez nagyon értek! – nevetett Tiffany. – Seo és én majd hazakísérünk, rendben van? A főnök ezek után, hogy így zavarba jött előttünk, úgy is elenged, és hogy jobban legyél, csapunk egy ismerkedős napot, persze, csak ha jobban érzed magad!

Taeyeon zavarában egyetértően bólintott egyet, majd engedett a túlerőnek, és felvette a táskáját, hogy indulhatnak.

–  Gyere te is, csajszikám! – intett már az ajtóból Tiffany Seohyunnak, aki szintén elmosolyodott, és miután gondosan elpakolta a táskájába James-t, a lányok után sietett.

II. rész - 10. fejezet (Nincs szükségem rád!)

II. rész

Feltépett sebek

10. fejezet

Nincs szükségem rád!

Mielőtt Onew áthívta magához Taeyeont, Seohyunnal és Tiffanyval mindhárman az irodájukban tevékenykedtek. Tiffany még talán egy órája sem dolgozott a cégnél, de ez idő alatt már többet lehetett hallani a hangját, mint a másik két lánynak együttvéve.

– Mit szólnátok hozzá, ha valamivel otthonosabbá tennénk az irodánkat? – nézett körbe Tiffany a hófehér falakon, és a lányok mindössze a munkához nélkülözhetetlen kellékekkel ellátott íróasztalain.

Mivel Taeyeon nem válaszolt, Seohyun pedig a monitorát figyelve gépelt, Tiffany reakció hiányában folytatta, de úgy tűnt, nem zavarja, hogy gyakorlatilag magával diskurál.

– Oda kitehetnénk egy képet, majd rendelünk sok-sok virágot… Jaj, és ez a sötétség is olyan lehangoló! Odakinn még esik az eső, de attól még beengedhetnénk több fényt is! – mutogatott ide-oda Fany, majd az ablakhoz sétált, és feljebb húzta a redőnyt.

Seohyun egy nagyot sóhajtott, de ezen kívül egyik porcikáját sem mozdította, mikor Tiffany elkezdett a redőnnyel zörögni, és egy pillanat múlva a beszűrődő fény picivel jobban megvilágította a szobát. Ugyanúgy gépelt tovább, mintha egyedül lett volna a helyiségben.

Tae azonban ösztönösen a fényforrás felé fordult, és ekkor Tiffany jobban szemügyre tudta venni a lány arcát.

– Szegénykém, veled meg mi történt? A csinos kis arcocskádat úgy elcsúfítja ez a heg… – sajnálkozott Tiffany átérzően.

– Ez egy nagyon régi történet, ha nem haragszol, nem szeretnék beszélni róla… – simította végig a sebet Taeyeon, és szemeiben szomorúság tükröződött.

Ekkor hívta Jiyeon telefonon, hogy menjen át Onew irodájába, mert egy anyagot kell átvennie. Taeyeon valahol még örült is annak, hogy lett indoka arra, hogy kimehessen kicsit, és ne kelljen a fájó emlékeket újból felidéznie. Néhány másodperc múlva már be is csukta maga mögött az ajtót.

Amikor Tiffany és Seohyun egyedül maradtak, Fany megfogta az egyik plüssállatát, és odalépett a teljes áhítattal dolgozó Seo-hoz.

– Ő itt James… Amikor nincs jókedvem, engem mindig felvidít, jól esik őt ölelgetnem. Amikor a pasim megcsalt azzal a ribanccal, és otthagytam, napokig csak sírtam. Sokat segített nekem, de úgy látom, neked nagyobb szükséged van most rá! Neked adom! – nyújtotta Fany mosolyogva Seo felé a természetesen rózsaszínű, félig kutya, félig dinoszaurusz formájú játékállatot.

Seo csak ekkor vette le a szemeit a monitorról, és nézett hol „James”-re, hol Tiffany-ra. Számára szokatlan volt, hogy ajándékokat kapjon, pláne egy nap alatt kettőt is. Habár meghatódott ennek a számára furcsa lánynak a kedvességén, mégis döbbent arccal vette kezeibe a plüssállatot.

– Kamsahamnida! Nagyon aranyos – mosolyodott el Seo –, de mégsem fogadhatom el!

– Dehogyisnem! Hiszen máris vidámabb lettél, amint a kezedbe vetted! – nevetett Fany.

Seohyun biccentett egyet a fejével, hálája kifejezéseként, és gyorsan helyet csinált az asztalán Jamesnek.

– Én tényleg azt szeretném, ha mi hárman jóban lennénk! Szerinted Taeyeon nagyon megharagudott rám, hogy rákérdeztem az arcán lévő sebre? Olyan egy idióta vagyok, de majd megismersz, előbb jártatom a számat, mint ahogy gondolkoznék! – nevetett zavarában Fany.

– Nem tudom, amióta ismerem, azóta ilyen az arca. Nekem sem mondott róla soha semmit, bár nem is faggattam. Biztosan szörnyű emlék fűzi hozzá, de ki az, akivel nem történtek borzalmas dolgok, nem igaz? – hallgatott el hirtelen Seo, és újra a monitorát kezdte el bámulni, de nem dolgozott, hanem gondolataiba mélyedt. Tiffany hümmögött egyet, majd leült a helyére.

Ezalatt Taeyeon Onew irodájához tartott éppen, ahol az előtérben Shindong várakozott. A fiú csak egy pillanatra látta Tae arcát, és elgondolkodott, mintha már látta volna korábban ezt a lányt, de fogalma sem volt, ki lehet ő. Nem is volt ideje jobban megfigyelni, mert Taeyeon bement Onew irodájába.

Tae lesütött szemekkel lépett Onew mellé, rá sem nézett a másik férfira, aki még a helyiségben volt.

– Taeyeon, örülök, hogy jöttél! Choi úr, vagyis elnézést... Siwon befektet a vállalatunk marketingpolitikájának növelésébe, és itt van az anyag, amit hozott! – mondta Onew.

Taeyeon lassan Siwon felé fordult, és amikor tekintetük találkozott, mindketten úgy álltak egymással szemben, mintha szellemet láttak volna.  Néhány, óráknak tűnő másodpercig kínos csend lett úrrá az irodában, ami egyedül Onew számára tűnt fel. Mielőtt azonban megszólalhatott volna, megcsörrent a mobilja. Csak azért vette fel, mert látta, hogy Way keresi.

– Elnézést... – szabadkozott Onew. – Mi a baj?

– Oppa! Itt veszekszünk az épület előtt egy agyhalott rendőrrel, aki meg akar büntetni tilosban parkolásért. Mondtuk neki, hogy ez a mi cégünk irodája, de nincsenek nálunk az irataink. Kérlek, gyere, és beszélj vele! – kérlelte bátyját Way, de hangján érződött, hogy elég dühös volt.

– Jól van, mindjárt ott leszek! – tette le a telefont Onew, majd bocsánatkérően Siwonra nézett. – Elnézést kérek, pár perc, és jövök, addig a munkatársammal megbeszélhetik a projekt főbb részleteit.

Mivel sem Taeyeon, sem Siwon nem válaszolt neki, Onew magukra hagyta őket, és becsukta maga mögött az ajtót.

Amikor végre kettesben maradtak, Siwon elcsukló hangon, és őszintén döbbent tekintettel az arcán szólalt meg elsőként.

– Taeyeon, te élsz? Tényleg... tényleg te vagy az? – kérdezte végül a fiú.

Taeyeon szemeiből könnyek kezdtek el kicsordulni, de kimért próbált maradni, holott minden egyes elfojtott, régi emlék egy szempillantás alatt eszébe jutott.

– Istenem... Évekig sírtam miattad, kerestelek mindhiába, és most itt állsz előttem! Elvesztettem mindent, és mindenkit, ami számomra fontos volt. Hosszú éveken keresztül tettem fel magamnak azt a kérdést, hogy valóban ekkora hazugság volt az addigi életem? Hazudtál-e nekem, mikor azt mondtad, én vagyok a legfontosabb számodra, vagy akkor, mikor bizonygattad, hogy mennyire szeretsz? És Yoona... a legjobb barátnőm volt... Sokáig csak azt kérdeztem magamtól: miért történt ez velem? Új életet kezdtem, de minden egyes nap, mikor a tükörbe nézek, eszembe jut, hogy mi történt... Bár minden vágyam, hogy kitöröljem az emlékezetemből, nem hiszem, hogy valaha is el tudom felejteni, mit tettetek velem Te és Yoona! Már nem érdekelnek a válaszok, csak azt mondd meg nekem, hol van Zelo? Mi történt az öcsémmel? – sírta el magát Taeyeon.

– Tae! – lépett oda a lányhoz Siwon, és megfogta a vállait, és könnyes szemeibe nézett. – Ami azon az éjjelen történt, ezerszer lejátszódott a fejemben, és minden nap kísért engem. Hidd el nekem, bármit megtennék azért, hogy meg nem történtté tegyem, de nem lehet... Nem tudom, hol van a testvéred, azóta nem láttam, amióta téged sem. Ahogy én sem, Yoona sem tehetett semmit sem érted akkor, de most valaki olyannak dolgozunk, akinek sokkal tartozunk, és aki nagy befolyással rendelkezik. Az ő megbízásából vettem fel a kapcsolatot a LeeTech vállalattal. Most, hogy újra látlak és látom, mennyit szenvedtél – simította végig gyengéden a Tae arcán lévő heget –, nem akarlak újra elveszíteni téged!

– Elveszíteni? – szabadította ki magát a fiú szorításából Tae. – Nem tudod azt elveszíteni, ami nem a tiéd... Azt kérded, én vagyok-e Taeyeon? Nem... Az a Taeyeon, akinek a világot jelentetted, tíz évvel ezelőtt meghalt. Nekem nincs szükségem rád... – mondta fájdalommal teli hangon, könnyes szemekkel Taeyeon, és szinte kirohant az irodából.

Siwon egy pillanatig utána akart szaladni, de ahogy az ajtóhoz ért, és kinyitotta, hirtelen meggondolta magát, és megállt a küszöbön. Az előtérben Jiyeon, aki nem tudta mire vélni, hogy Tae az előbb sírva távozott az irodából, és fürkésző pillantásokkal nézett Siwonra, Shindong pedig izgatottan lépett oda hozzá.

– Siwon, Siwon! Te is láttad, ki volt ez? Azóta ezen gondolkodom, ahogy megláttam! Ez a lány nem Taeyeon volt? – suttogta az utolsó mondatot, ügyelve arra, hogy a fülét hegyező Jiyeon ne hallhassa meg.

– Én is alig hiszem el, de tényleg ő volt az. Gyűlöl engem, de életben van, és csak ez számít! Erről egyelőre senkinek ne szólj egy szót sem, különösen Yoonának ne! Valami nekem itt nagyon nem tiszta, és szeretnék utánajárni egy-két dolognak, mielőtt bármit is elmondunk a megbízó Sunbae-nek, vagy Yoonának. Valami történhetett azon az éjjelen, ami miatt Taeyeon nagyon megharagudott Yoonára, és ki kell derítenem, mi volt az! – mondta szinte alig hallhatóan Siwon, mire Shindong bugyuta arckifejezéssel bólogatott, és cipzárt húzva a szájára jelezte, hogy tőle aztán senki nem fog megtudni semmit, hiszen egy kukkot sem értett abból, amit Siwon most összehordott neki.

Ezalatt Taeyeon a mosdóba ért, ahol egyedül maradhatott, hogy kisírhassa magát. Pár perc alatt újra átélte az egy évtizeddel ezelőtt történt eseményeket, és egyfolytában zokogott, mikor eszébe jutott meg nem született gyermeke, aki már tíz éves lehetne. Ismét rátört a köhögési rohama, amely az utóbbi időben egyre jobban megviselte. Úgy érezte, mintha valaki egy satuba fogná a hörgőit, és szép lassan szorítani kezdené azokat. Minden másodperccel elhatalmasodott rajta a légszomj, a köhögéstől még segítségért sem tudott kiáltani, pedig a gyógyszere az íróasztalfiókjában volt. Levegő után kapkodva előbb összegörnyedt a szorító fájdalomtól, majd eszméletlenül esett össze a kövön.