II. rész - 10. fejezet (Nincs szükségem rád!)

II. rész

Feltépett sebek

10. fejezet

Nincs szükségem rád!

Mielőtt Onew áthívta magához Taeyeont, Seohyunnal és Tiffanyval mindhárman az irodájukban tevékenykedtek. Tiffany még talán egy órája sem dolgozott a cégnél, de ez idő alatt már többet lehetett hallani a hangját, mint a másik két lánynak együttvéve.

– Mit szólnátok hozzá, ha valamivel otthonosabbá tennénk az irodánkat? – nézett körbe Tiffany a hófehér falakon, és a lányok mindössze a munkához nélkülözhetetlen kellékekkel ellátott íróasztalain.

Mivel Taeyeon nem válaszolt, Seohyun pedig a monitorát figyelve gépelt, Tiffany reakció hiányában folytatta, de úgy tűnt, nem zavarja, hogy gyakorlatilag magával diskurál.

– Oda kitehetnénk egy képet, majd rendelünk sok-sok virágot… Jaj, és ez a sötétség is olyan lehangoló! Odakinn még esik az eső, de attól még beengedhetnénk több fényt is! – mutogatott ide-oda Fany, majd az ablakhoz sétált, és feljebb húzta a redőnyt.

Seohyun egy nagyot sóhajtott, de ezen kívül egyik porcikáját sem mozdította, mikor Tiffany elkezdett a redőnnyel zörögni, és egy pillanat múlva a beszűrődő fény picivel jobban megvilágította a szobát. Ugyanúgy gépelt tovább, mintha egyedül lett volna a helyiségben.

Tae azonban ösztönösen a fényforrás felé fordult, és ekkor Tiffany jobban szemügyre tudta venni a lány arcát.

– Szegénykém, veled meg mi történt? A csinos kis arcocskádat úgy elcsúfítja ez a heg… – sajnálkozott Tiffany átérzően.

– Ez egy nagyon régi történet, ha nem haragszol, nem szeretnék beszélni róla… – simította végig a sebet Taeyeon, és szemeiben szomorúság tükröződött.

Ekkor hívta Jiyeon telefonon, hogy menjen át Onew irodájába, mert egy anyagot kell átvennie. Taeyeon valahol még örült is annak, hogy lett indoka arra, hogy kimehessen kicsit, és ne kelljen a fájó emlékeket újból felidéznie. Néhány másodperc múlva már be is csukta maga mögött az ajtót.

Amikor Tiffany és Seohyun egyedül maradtak, Fany megfogta az egyik plüssállatát, és odalépett a teljes áhítattal dolgozó Seo-hoz.

– Ő itt James… Amikor nincs jókedvem, engem mindig felvidít, jól esik őt ölelgetnem. Amikor a pasim megcsalt azzal a ribanccal, és otthagytam, napokig csak sírtam. Sokat segített nekem, de úgy látom, neked nagyobb szükséged van most rá! Neked adom! – nyújtotta Fany mosolyogva Seo felé a természetesen rózsaszínű, félig kutya, félig dinoszaurusz formájú játékállatot.

Seo csak ekkor vette le a szemeit a monitorról, és nézett hol „James”-re, hol Tiffany-ra. Számára szokatlan volt, hogy ajándékokat kapjon, pláne egy nap alatt kettőt is. Habár meghatódott ennek a számára furcsa lánynak a kedvességén, mégis döbbent arccal vette kezeibe a plüssállatot.

– Kamsahamnida! Nagyon aranyos – mosolyodott el Seo –, de mégsem fogadhatom el!

– Dehogyisnem! Hiszen máris vidámabb lettél, amint a kezedbe vetted! – nevetett Fany.

Seohyun biccentett egyet a fejével, hálája kifejezéseként, és gyorsan helyet csinált az asztalán Jamesnek.

– Én tényleg azt szeretném, ha mi hárman jóban lennénk! Szerinted Taeyeon nagyon megharagudott rám, hogy rákérdeztem az arcán lévő sebre? Olyan egy idióta vagyok, de majd megismersz, előbb jártatom a számat, mint ahogy gondolkoznék! – nevetett zavarában Fany.

– Nem tudom, amióta ismerem, azóta ilyen az arca. Nekem sem mondott róla soha semmit, bár nem is faggattam. Biztosan szörnyű emlék fűzi hozzá, de ki az, akivel nem történtek borzalmas dolgok, nem igaz? – hallgatott el hirtelen Seo, és újra a monitorát kezdte el bámulni, de nem dolgozott, hanem gondolataiba mélyedt. Tiffany hümmögött egyet, majd leült a helyére.

Ezalatt Taeyeon Onew irodájához tartott éppen, ahol az előtérben Shindong várakozott. A fiú csak egy pillanatra látta Tae arcát, és elgondolkodott, mintha már látta volna korábban ezt a lányt, de fogalma sem volt, ki lehet ő. Nem is volt ideje jobban megfigyelni, mert Taeyeon bement Onew irodájába.

Tae lesütött szemekkel lépett Onew mellé, rá sem nézett a másik férfira, aki még a helyiségben volt.

– Taeyeon, örülök, hogy jöttél! Choi úr, vagyis elnézést... Siwon befektet a vállalatunk marketingpolitikájának növelésébe, és itt van az anyag, amit hozott! – mondta Onew.

Taeyeon lassan Siwon felé fordult, és amikor tekintetük találkozott, mindketten úgy álltak egymással szemben, mintha szellemet láttak volna.  Néhány, óráknak tűnő másodpercig kínos csend lett úrrá az irodában, ami egyedül Onew számára tűnt fel. Mielőtt azonban megszólalhatott volna, megcsörrent a mobilja. Csak azért vette fel, mert látta, hogy Way keresi.

– Elnézést... – szabadkozott Onew. – Mi a baj?

– Oppa! Itt veszekszünk az épület előtt egy agyhalott rendőrrel, aki meg akar büntetni tilosban parkolásért. Mondtuk neki, hogy ez a mi cégünk irodája, de nincsenek nálunk az irataink. Kérlek, gyere, és beszélj vele! – kérlelte bátyját Way, de hangján érződött, hogy elég dühös volt.

– Jól van, mindjárt ott leszek! – tette le a telefont Onew, majd bocsánatkérően Siwonra nézett. – Elnézést kérek, pár perc, és jövök, addig a munkatársammal megbeszélhetik a projekt főbb részleteit.

Mivel sem Taeyeon, sem Siwon nem válaszolt neki, Onew magukra hagyta őket, és becsukta maga mögött az ajtót.

Amikor végre kettesben maradtak, Siwon elcsukló hangon, és őszintén döbbent tekintettel az arcán szólalt meg elsőként.

– Taeyeon, te élsz? Tényleg... tényleg te vagy az? – kérdezte végül a fiú.

Taeyeon szemeiből könnyek kezdtek el kicsordulni, de kimért próbált maradni, holott minden egyes elfojtott, régi emlék egy szempillantás alatt eszébe jutott.

– Istenem... Évekig sírtam miattad, kerestelek mindhiába, és most itt állsz előttem! Elvesztettem mindent, és mindenkit, ami számomra fontos volt. Hosszú éveken keresztül tettem fel magamnak azt a kérdést, hogy valóban ekkora hazugság volt az addigi életem? Hazudtál-e nekem, mikor azt mondtad, én vagyok a legfontosabb számodra, vagy akkor, mikor bizonygattad, hogy mennyire szeretsz? És Yoona... a legjobb barátnőm volt... Sokáig csak azt kérdeztem magamtól: miért történt ez velem? Új életet kezdtem, de minden egyes nap, mikor a tükörbe nézek, eszembe jut, hogy mi történt... Bár minden vágyam, hogy kitöröljem az emlékezetemből, nem hiszem, hogy valaha is el tudom felejteni, mit tettetek velem Te és Yoona! Már nem érdekelnek a válaszok, csak azt mondd meg nekem, hol van Zelo? Mi történt az öcsémmel? – sírta el magát Taeyeon.

– Tae! – lépett oda a lányhoz Siwon, és megfogta a vállait, és könnyes szemeibe nézett. – Ami azon az éjjelen történt, ezerszer lejátszódott a fejemben, és minden nap kísért engem. Hidd el nekem, bármit megtennék azért, hogy meg nem történtté tegyem, de nem lehet... Nem tudom, hol van a testvéred, azóta nem láttam, amióta téged sem. Ahogy én sem, Yoona sem tehetett semmit sem érted akkor, de most valaki olyannak dolgozunk, akinek sokkal tartozunk, és aki nagy befolyással rendelkezik. Az ő megbízásából vettem fel a kapcsolatot a LeeTech vállalattal. Most, hogy újra látlak és látom, mennyit szenvedtél – simította végig gyengéden a Tae arcán lévő heget –, nem akarlak újra elveszíteni téged!

– Elveszíteni? – szabadította ki magát a fiú szorításából Tae. – Nem tudod azt elveszíteni, ami nem a tiéd... Azt kérded, én vagyok-e Taeyeon? Nem... Az a Taeyeon, akinek a világot jelentetted, tíz évvel ezelőtt meghalt. Nekem nincs szükségem rád... – mondta fájdalommal teli hangon, könnyes szemekkel Taeyeon, és szinte kirohant az irodából.

Siwon egy pillanatig utána akart szaladni, de ahogy az ajtóhoz ért, és kinyitotta, hirtelen meggondolta magát, és megállt a küszöbön. Az előtérben Jiyeon, aki nem tudta mire vélni, hogy Tae az előbb sírva távozott az irodából, és fürkésző pillantásokkal nézett Siwonra, Shindong pedig izgatottan lépett oda hozzá.

– Siwon, Siwon! Te is láttad, ki volt ez? Azóta ezen gondolkodom, ahogy megláttam! Ez a lány nem Taeyeon volt? – suttogta az utolsó mondatot, ügyelve arra, hogy a fülét hegyező Jiyeon ne hallhassa meg.

– Én is alig hiszem el, de tényleg ő volt az. Gyűlöl engem, de életben van, és csak ez számít! Erről egyelőre senkinek ne szólj egy szót sem, különösen Yoonának ne! Valami nekem itt nagyon nem tiszta, és szeretnék utánajárni egy-két dolognak, mielőtt bármit is elmondunk a megbízó Sunbae-nek, vagy Yoonának. Valami történhetett azon az éjjelen, ami miatt Taeyeon nagyon megharagudott Yoonára, és ki kell derítenem, mi volt az! – mondta szinte alig hallhatóan Siwon, mire Shindong bugyuta arckifejezéssel bólogatott, és cipzárt húzva a szájára jelezte, hogy tőle aztán senki nem fog megtudni semmit, hiszen egy kukkot sem értett abból, amit Siwon most összehordott neki.

Ezalatt Taeyeon a mosdóba ért, ahol egyedül maradhatott, hogy kisírhassa magát. Pár perc alatt újra átélte az egy évtizeddel ezelőtt történt eseményeket, és egyfolytában zokogott, mikor eszébe jutott meg nem született gyermeke, aki már tíz éves lehetne. Ismét rátört a köhögési rohama, amely az utóbbi időben egyre jobban megviselte. Úgy érezte, mintha valaki egy satuba fogná a hörgőit, és szép lassan szorítani kezdené azokat. Minden másodperccel elhatalmasodott rajta a légszomj, a köhögéstől még segítségért sem tudott kiáltani, pedig a gyógyszere az íróasztalfiókjában volt. Levegő után kapkodva előbb összegörnyedt a szorító fájdalomtól, majd eszméletlenül esett össze a kövön.